Index Vakbarát Hírportál

Már mindkét orosz fegyverkereskedő szabadlábon van, akiket Amerika helyett Oroszországnak adtunk ki

2019. szeptember 6., péntek 14:21

Csütörtökön szabadlábra helyezték Moszkvában a magyar rendőrség és az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) közös akciójában Budapesten elfogott orosz fegyverkereskedőt, Vlagyimir Ljubisint – tudta meg a Direkt36 Fridman Róberttől, a férfi magyarországi ügyvédjétől.

Mint azt a Direkt36 korábbi cikkei alapján mi is megírtuk, 2016. november 9-én egy titkos akcióban elfogtak két orosz fegyverkereskedőt egy tököli fegyverraktárnál. Az oroszok egy mexikói drogkartellnek akartak eladni a magyar honvédségtől származó fegyvereket.  Végül ebből nem lett semmi. A Terrorelhárítási Központ (TEK) csapott le rájuk egy Perszeusz fedőnevű összehangolt nemzetközi műveletben, amelyet az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal irányított.

Végül Magyarország mégis az oroszoknak adta ki őket. Ezt azzal indokolták, hogy Oroszországban is eljárás indult ellenük, és annak az országnak adták ki őket, amelyiknek az állampolgárai. Az ifjabb Vlagyimir Ljubisint idén márciusban engedték ki az előzetesből.

Ljubisinék ellen két nyomozás indult Oroszországban. Az egyik a DEA nyomozásának az orosz másolata volt, a másik pedig egy állítólagos észak-koreai illegális fegyverüzletről szólt, de a nyomozati papírok alapján ennek megalapozottsága erősen kérdéses volt. Számos állításra ugyanis az orosz nyomozók semmiféle konkrétumot nem találtak, kulcsfontosságú nevek, helyek, dátumok maradtak ismeretlenül.

A csütörtöki tárgyalásról szóló orosz beszámolók szerint az amerikaiakéval párhuzamos ügy nyomozását már rég felfüggesztették, tehát vádemelésre sem került sor. Az észak-koreai ügyben idősebb Ljubisin bűnösnek vallotta magát, ám a tárgyalásról beszámoló news.ru cikke szerint az ilyen ügyekben szokásos három és hét év közti büntetési tétel helyett az orosz ügyészség jóval kevesebbet kért. „Az ügyész egy év hat hónapot kért Ljubisinra, a bíró végül csak egy év öt hónapot adott, amibe az előzetes is beleszámított. Mivel a magyarországi börtönnel együtt idősebb Ljubisin két év kilenc hónapot ült, rögtön hazamehetett” – mondta a Direkt36-nak Fridman Róbert ügyvéd.

Ljubisinék az Egyesült Államokban akár életfogytiglani börtönt is kaphattak volna tettükért. Ahogy a Direkt36 korábban megírta, az Egyesült Államok kormányzatának képviselői kezdetektől attól tartottak, hogy Ljubisinék jóval kisebb büntetéssel megússzák Oroszországban. A magyar kiadatási döntés ellen az amerikai Külügyminisztérium nyilvános közleményben is tiltakozott.

Idősebb Ljubisin szabadulásával kapcsolatban a Direk36 megkereste a magyar Igazságügyminisztériumot, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, valamint a fegyverkereskedők kiadatásáról döntés meghozó Trócsányi Lászlót, aki jelenleg a Fidesz EP-képviselője és a magyar kormány jelöltje az Európai Bizottság egyik biztosi posztjára, de egyelőre nem kaptak választ.

Rovatok