Index Vakbarát Hírportál

Kimenekíthették Oroszországból az amerikai hírszerzés legértékesebb forrását

2019. szeptember 10., kedd 08:16

Kimenekítették 2017-ben Oroszországból az amerikai CIA egyik orosz ügynökét, aki most Washington környékén él, az amerikai kormány védelmét élvezve, állította hétfő éjjel a New York Times című lap és az NBC televízió. 

A New York Times meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: az ügynököt évtizedekkel ezelőtt szervezték be Moszkvában. Az orosz kormányzat középvezetője volt, és miután gyorsan haladt előre a ranglétrán, befolyásos pozícióra tett szert, ezért hozzáfért a Kreml titkosított dokumentumaihoz is.

Az ügynök nem tartozott Vlagyimir Putyin orosz elnök belső köréhez, de rendszeresen találkozott vele, és bejárása volt a Kreml legfőbb döntéshozóihoz is

– írta a lap. Az amerikai kormány a sajtóértesülések szerint neki köszönhetően szerzett tudomást Moszkva feltételezett szándékáról és kísérleteiről a 2016-os amerikai választási folyamat befolyásolására, és ő tájékoztatta Washingtont, hogy a beavatkozást maga Putyin döntötte el és irányította.

A New York Times szerint az ügynök az amerikai hírszerzés legértékesebb forrása volt. Amikor azonban 2016-ban az amerikai hírszerzők szembesültek az orosz beavatkozási kísérletek komolyságával, úgy gondolták, hogy az ügynök biztonsága veszélybe került, ezért megpróbálták kimenekíteni Oroszországból. Ő azonban családi okokra hivatkozva visszautasította ezt. A New York Times úgy tudja: a CIA akkori igazgatója, John Brennan az elnökválasztás utáni hatalomátadás időszakában nem tájékoztatta Donald Trumpot az ügyről.

Az amerikai hírszerzés 2017 első felében ismét azt javasolta az ügynöknek, hogy hagyja el Moszkvát, és akkor már bele is egyezett. 

Az orosz média szerint arról az Oleg Szmolenkovról nevű férfiról van szó, aki korábban Washingtonban, az orosz nagykövetségen dolgozott. Később az elnöki hivatalba került, felesége pedig a miniszterelnökségre. A kimenekítés Montenegrón keresztül történhetett, legalábbis az RT szerint 2017 szeptemberében a családjával oda utazott nyaralni, majd nyoma veszett. 

Az NBC televízió hétfő éjjeli híradójában azt jelentette, hogy a volt ügynök valahol Washington környékén él, az amerikai kormány védelmét élvezi, és a saját neve alatt él. A televízió tudósítója felkereste a házát, de alighogy becsöngetett hozzá, az utcán felbukkant két terepjáró, és a belőlük kiszálló két férfi érdeklődött tőle, hogy mi járatban van. Majd közölték az újságíróval: barátai az orosz férfinek, és ők vigyáznak rá.

A CIA orosz ügynökének történetét hétfő délelőtt a CNN közölte elsőként. A CNN értesülései szerint 2017-ben Mike Pompeo, a Trump-kormányzat első CIA-igazgatója hozta meg a végső döntést az ügynök kimenekítéséről.  Az amerikai kormány és a hírszerzés egyelőre nem kommentálta az ügyet.

Oroszország: Már rég kirúgtuk

Oleg Szmolenkov valóban az orosz elnöki hivatalban dolgozott korábban, de belső utasításra már évekkel ezelőtt elbocsátották onnan - jelentette ki kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Peszkov szerint Szmolenkov nem tartozott a magasabb szintű, úgynevezett döntéshozó kategóriájú tisztségviselők közé. Munkaköréhez nem tartozott az elnökkel való közvetlen kapcsolattartás vagy az elnök részvételével tartott tanácskozásokon való megjelenés.

(MTI, CNN)

Rovatok