Kémgalambok, hollók és delfinek titkosszolgálati kiképzésével is kísérletezett a hidegháború évei alatt a CIA. Erről egy titkosítás alól most feloldott dokumentumban írnak.
A BBC szemezgetett a nyilvánosságra hozott iratokból, amikből kiderül, hogy a CIA
A CIA, vagyis a Központi Hírszerző Ügynökség úgy hitte, ezek a kémállatok nagy segítségükre lehetnek küldetéseikben.
A galambokat például azért szerették, mert nagyon jól tájékozódnak, akkor is, ha egy számukra teljesen idegen helyen teszik le őket, egészen egyszerűen hazatalálnak. Ezt a képességüket már a második világháború alatt is ismerték, így a brit titkosszolgálat ejtőernyővel dobott le jópár galambot a megszállt európai országok felett. Rájuk csatoltak egy kérdőívet, amit az európai emberek kitöltöttek, majd a galambokkal azt visszaküldték Nagy-Britanniába. Így küldtek vissza több mint ezer galambot, és fontos információkat szolgáltattak a német rakétákról és radarállomásokról.
Ezt aztán a CIA kicsit magasabb szintre vitte, és a galambok mellett elkezdett más állatokkal is kísérletezni.
Így jöttek képbe a hollók, akik 40 grammig elbírnak bármit, így aztán a terv szerint rájuk csatoltak egy lehallgató-készüléket, amit azok szépen leejtettek az olyan épületek ablakpárkányaira, amiket a CIA emberei nem tudtak megközelíteni sem. Egy piros fénnyel megvilágították a hollónak azt a pontot, ahova le kellett ejtenie a készüléket, majd egy speciális lámpával szépen visszacsalogatták magukhoz a madarat. A BBC azért kiemeli, hogy ez a küldetés a valóságban egyszer sikerült, a madár szépen otthagyta a csomagot a párkányon, de lehallgatni nem sikerült a célszemélyt.
Bár azt hihetnénk, hogy ennél a pontnál azért már nincs tovább, de a CIA-nak még bőven voltak leleményes (vagy inkább a furcsábbnál furcsább) ötletei a repertoárban: jöttek a vegyi fegyvert kiszagoló madarak.
Olyan érzékelőkkel akarták ugyanis felszerelni a madarakat, amik aztán a Szovjetunió fölé repülve azt mérték volna, a szovjetek kísérleteznek-e bármilyen kémiai anyaggal. De nem restelltek egyszer egy kakadut is befogni a kísérletbe.
Ráadásként a kutyákat is irányítani akarták, egyfajta elektromos agyi stimulációval, de simán tettek bele a macskák testébe is lehallgató-készülékeket, ha a helyzet úgy kívánta. A BBC szerint az iratok erről szóló részei viszont még mindig titkosítva vannak.
Aztán persze rájöttek, hogy kell valami ötlet a vízi küldetésekhez is, itt jöttek képbe a delfinek: velük akartak ugyanis bejutni az ellenséges kikötőkbe. Például palackorrú delfinekkel próbáltak támadásokat végrehajtatni víz alatt a hajók ellen, de felderítésre is kiküldték volna őket, például a tengeralattjárókról. Olyan nehézséggel viszont nem számoltak, hogy a delfinek nagyon nehezen akartak az idomítójukon kívül mással dolgozni.
Végül a galambok tűntek a leghatékonyabbnak ebben a dologban, úgyhogy a hetvenes években aztán el is kezdődtek a próbaküldetések. Kétezer dollárba kerülő kamerákat szereltek rájuk, amik 35 grammot nyomtak. Ezek aztán egyenként 140 fotót csináltak, aminek legalább a fele használható volt a CIA számára:
olyan részleteket is sikerült ezeknek a kémgalamb-fotósoknak megörökíteniük, mint a sétáló emberek vagy a parkoló kocsik, és sokkal jobb minőségben, mint az akkori műholdak tették.
A galambokat végül a célponttól csupán néhány mérföldnyire indították útjaikra, és oda repültek vissza, ahol kiképezték őket. Az egyik ilyen célpont egy leningrádi hajógyár volt, ahol a szovjetek tengeralattjárókat építettek.