Kedd reggel megkezdődött az izraeli parlamenti választás, melyen a 6,3 millió izraeli adhatja le voksát. Maga a rendszer igen egyszerű: mindenki a neki szimpatikus párt listájára adja le szavazatát, a pártok pedig nagyjából szavazati arányaiknak megfelelően fognak osztozni a törvényhozás (kneszet) 120 mandátumán. A küszöb sokadszori emelés után is csak 3,25 százalékos, ezért a legutolsó felmérések alapján 9-10 párt ugorhatja át a lécet. Az éjfél körülre megérkező választási eredmények ismeretében kezdődhet meg a koalíciós matekozás, ugyanis Reuven Rivlin államfő annak adja a kormányalakítási megbízást, aki előbb meg tudja őt győzni, hogy legalább 61 képviselő támogatását tudja maga mögött.
Érdemes szem előtt tartani, hogy
egy előrehozott választás utáni becsődölt kormányalakítást követő megismételt választásról van szó,
ezért a törésvonalak az áprilisi választás, majd kormányalakítási próbálkozások óta alig mozdultak el, sőt, a mandátumarányok földrengésszerű átrendeződésére sincs túl nagy esély. A legnagyobb párt az izraeli Fidesz, Benjamin Netanjáhu miniszterelnök jobboldali Likudja, mely a 120 képviselői helyből 32-35-re számíthat. A miniszterelnök fő riválisa, az egykori vezérkari főnök Beni Ganc vezette centrista Kék-Fehér ennél egy-két mandátummal szerezhet kevesebbet. Ahogy az a számokból is látszik, a győztes kiléte csak a kormányalakítási megbízás sorrendjének szempontjából számít, a saját eredményeknél majdhogynem fontosabb a potenciális koalíciós partnerek szereplése.
Ezen a téren első pillantásra Netanjáhu áll jobban, ugyanis a választók több mint hatvan százaléka áprilisban is valamilyen jobboldali pártra adta le voksát, és ez most sem fog változni (Izraelben a szavazatok jelentős hányadát identitás-alapon adják le, egy ultraortodox askenázi például soha nem fog az Egységes Tóra Párton kívül másra szavazni). Azonban Izraelben a jobboldalt a Jordán völgyénél is mélyebb törésvonalak osztják meg. Ezek egy része hatalomtechnikai; Netanjáhu például utálja az izraeli dávidibolyát, a tőle ideológiailag nem sokban különböző Ajelet Saked volt igazságügy-minisztert. De vannak egy feloldhatatlannak tűnő ellentét is, méghozzá a szekuláris és a vallásos jobboldaliak között, és
ez az ellentét olyan mély, hogy tavaly ezen bukott meg a kormány, idén a kormányalakítás, de lehet, hogy Netanjáhu egész politikai pályafutása is.
A közép- és kelet-európai nacionalista felfogáshoz hasonló, főleg a zsidó vallási hagyományokhoz kevéssé kötődő egykori szovjet országokból érkező bevándorlókat megszólító Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) ugyanis régóta követeli azt, hogy a régóta követeli, hogy az izraeli hadkötelezettséget terjesszék ki az ultraortodox lakosságra is. Az izraeli férfiak több mint 11, a nők 35 százaléka ugyanis vallásos okok miatt kivételt kér és kap kivételt az igen komoly, 32, illetve 18 hónapos kötelező sorkatonaság alól. Ez a követelés azonban hiába számít a két ultraortodox párt szemében tabunak, a Jiszrael Béténu, illetve annak feje, a kisinyovi kidobóemberből lett hadügyminiszter Avigdor Libermann megmakacsolta magát, és az izraeli demokrácia több mint hetven éves – meglehetősen turbulens - történelme során májusban a Knesszet első ízben oszlatta fel magát kormányalakítás nélkül.
Libermannt azóta a jobboldal árulójának bélyegzi a vallásos és Netanjáhu-párti média, de a vallási privilégiumok elleni makacs kiállás mégis megérte neki, mivel a felmérések alapján úgy tűnik, pártjának sikerül megdupláznia képviselői számát, és bár ez így is csak olyan 9-10 mandátumot jelent majd, a Jiszrael Béténu alkupozíciója mindenképpen erősödik.
A politikai logikának megfelelően az őt fenyegető büntetőeljárások elől a győzelem – és a szövetségesei által beígért immunitási törvény - felé menekülő miniszterelnök a kampányban leginkább a saját táborának mozgósításán dolgozott, ami azt jelentette, hogy nem csak a Likud számára próbált szavazókat felhajtani, de a bejutás környékén billegő szélsőjobboldali Zsidó Hatalomnak is. Ennek megfelelően a miniszterelnök egyre szélsőségesebb módszereket vetett be, a lakosság több mint 16 szátalékát kitévő muszlim arabokat például előre választási csalással vádolta, és törvényt terjesztett be az arabok által dominált választókörök bekamerázására, Facebook-oldalának chatbotja pedig azt üzente 2,4 millió követőjének, hogy
az arab választópolgárok minden zsidó nőt, gyereket és férfit el akarnak pusztítani.
Ezért a Facebook egy időre le is tiltotta őt az oldalról. A másik nagy aduja a zsidók által lakott, hiperbonyolult státuszú ciszjordániai telepek Izraelhez való csatolása. A múlt héten előbb megígérte, hogy a Jordán-völgyét hivatalosan is Izraelhez csatolja, majd a kampányhajrában emelte a tétet, és azt állította, ha újra ő lesz a miniszterelnök, akkor a Ciszjordániát behálózó, összes telepet Izraelhez csatolja – amivel beverné az utolsó szöget is az amúgy is tetszhalott állapotban tengődő palesztin államiság koporsójába.
Netanjáhu állítja, hogy a Nagy Közel-Keleti Béketervét hónapok óta rejtegető Trump is mögötte áll, azonban az eddig minden elképzelését támogató amerikai elnök a tavaszihoz képest - amikor is elismerte a Golán-fennsík feletti izraeli szuverenitást - feltűnően szűken mérte a politikai támogatást. A fél éve még elesett izraeli katonák maradványaival kedveskedő Putyin pedig kifejezetten hűvös fogadtatásban részesítette Netanjáhut csütörtökön, sőt, példátlan módon
három órán keresztül váratta Izrael miniszterelnökét a fogadás előtt.
A külpolitikai blamázst tetézte, hogy a biztonságpolitikai eredményeivel kampányoló Netanjáhut egy asdódi rendezvényről egy gázai kilövés miatti rakétariadó miatt kellett kimenekíteni, és a médiát bejárták a szabad ég alatt várakozó közönségét ott hagyó miniszterelnök felvételei (egyébként Netanjáhu abszolút az előírásoknak megfelelően cselekedett). A kormányfő a hírek szerint azonnal elő akarta venni a Hamász terrorszervezet által uralt Gázai-övezet elleni offenzívát, és erről csak a vezérkar tudta lebeszélni.
Szóval Netanjáhu turbófokozatra kapcsolt, de ez az iram könnyen lehet, hogy leégeti a Likud-motort. A hagyományosan kevéssé motivált izraeli arab választókat ugyanis legalább annyira mozgósíthatja Netanjáhu, mint saját híveit, amivel ha Gancot nem is segíti kormányra, de megtorpedózhatja saját többségét. A választással kapcsolatban elég sok a kérdőjel - a helyzetre jellemző, hogy nem tűnik teljesen esélytelennek az a forgatókönyv sem, mely szerint a Likud még relatív többsége esetén is Netanjáhutól megszabadulva akarja megtörni a választás által fel nem oldott patthelyzetet - , de legalább ilyen izgalmakra lehet számítani a kormányalakítási alkudozások során. Ugyanis ahogy azt minden helyi elemző megállapítja:
Izraelben a választások nem a választás napján dőlnek el.
(Borítókép: Munkások szerelik fel a Likud választási hirdetését Jeruzsálemben 2019 márciusában. - fotó: Ammar Awad / Reuters)