A szerencsés megmenekülés napjaként vonulhatott volna be a terrorizmus elleni harc orosz történetébe 1999. szeptember 22. Szerencsére senki sem halt meg, a nap azonban egy 20 évvel ezelőtti véres robbantássorozat furcsa záróakkordja lett, amely az összesen 306 ember életét követelő merényletsorozattal gyanúba keverte a Kremlt és a frissen – ekkor még csak kormányfőként, de Borisz Jelcin elnök örököseként – hatalomra került Vlagyimir Putyint.
Rjazany félmilliós város Moszkvától 180 kilométerre. Nem jelentéktelen település, számottevő tudományos, katonai központ, de azért nem ott születnek a nagy döntések. 20 éve azonban fogalommá vált a neve.
1999. szeptember 4.: egy ötszintes ház mellett robbant fel egy teherautó a dagesztáni Bujnakszkban, 2,7 tonna trotilnak megfelelő erővel. 64 ember, köztük 23 gyerek vesztette életét. Egy másik, robbanóanyaggal megrakott teherautót két órával később sikerült hatástalanítani.
Szeptember 8.: a sorozat első moszkvai robbanása egy kilencszintes ház aljában történt, a város délkeleti negyedében. A két teljes lépcsőházat megsemmisítő robbanásban százan haltak meg. Szeptember 13-ra országos gyászt hirdettek.
Szeptember 13.: A gyász napján jött a második robbantás Moszkvában, alig öt kilométerre az előzőtől. A nyolcszintes téglaház alján elhelyezett, 300 kilogramm trotil erejével robbanó bomba két teljes lépcsőházat megsemmisített, 124 embert megölt, ez volt a legvéresebb támadása a sorozatnak. A robbanás epicentruma egy Muhit Lajpanov nevű kaukázusi – nem csecsen – férfi által bérelt lakásban volt. Körözési fotóját felismerve jelentkezett egy cég, amelytől a férfi raktárat bérelt: ebben a helyiségben több mint két tonna robbanóanyagot talált az FSZB.
Szeptember 16.: De nem volt vége, mert Volgodonszkban egy nyolcemeletes ház előtt ismét robbanóanyaggal teli teherautó robbant. 18 ember halt meg a támadásban.
1999. szeptember elején négy nagy robbanás rázta meg Oroszországot. A két moszkvai, a volgodonszki és a bujnakszki terrorakcióban megsemmisült lakóházak romjai között 307 ember vesztette életét. Vlagyimir Putyint ekkor alig egy hónapja volt miniszterelnök, de a közéletben nem volt teljesen ismeretlen, elvégre egy évvel előtte már az FSZB vezetőjévé nevezte ki Borisz Jelcin.
Ezzel együtt váratlan volt, hogy augusztus 9-én lényegében politikai örökösévé nevezte ki őt az egészségügyi állapota – és mélybe zuhant népszerűtlensége – miatt egyébként is leköszönésére készülő orosz elnök. Kicsit előreugorva az időben egyébként az igazi meglepetést az év végére tartogatta, amikor távozott a hatalomból, és ideiglenes elnöké nevezte ki Putyint, három hónappal a soron következő elnökválasztás előtt. (A casting egyébként nem volt könnyű, 1998 elejétől bő másfél év alatt – amit a gazdasági összeomlással járó rubelválság is bonyolított – öt kormányfőváltáson esett át az orosz vezetés, mire Putyinra esett a választás.)
De vissza a robbantások idejére, '99 őszére. Jelcin, akinek már 1996-os elnökválasztási győzelme is vitatható volt a kommunista Gennagyij Zjuganov felett, csak ezt a huncutságot a demokrácia védelme nevében a külvilág is elnézte, már eléggé népszerűtlen volt ahhoz, hogy ajánlása ne legyen garancia Putyin megválasztására, aki sokak szemében inkább csak az elnök és szürke eminenciásainak köpönyegéből kibújt Vologya volt.
Ekkor három évvel vagyunk túl a Moszkva által lényegében elvesztett csecsen háborún: Csecsenföld a haszavjurti megállapodás értelmében ráléphetett a függetlenség felé vezető útra, amibe akkor az orosz társadalom belenyugodni látszott. Nem állítható, hogy az akkor még Szovjetunióban szocializálódott, világi berendezkedést ígérő, de a radikális vahabiták által hamar célba vett Csecsenföld függetlensége a térség békéjét hozta volna, már csak azért sem, mert a nyugalom nem állt helyre: rendszeresek voltak a robbantások és leszámolások Csecsenföldön belül, Aszlan Maszhadov csecsen elnök egyre kevésbé tudta ellenőrzése alatt tartani a saját helyettese, Ibn al-Hattab és a Samil Baszajev vezette radikális szárnyat. Ők a szomszédos Dagesztánban is lehetőséget láttak a harcok kiterjesztésére, végül 1999 augusztusában be is törtek kétezer harcossal, és öt kisebb települést ellenőrzésük alá vontak. Két hét alatt ezek nagy részét az orosz erők visszafoglalták, de ez távolról inkább csak nagyobb helyi csetepaténak, semmint a csecsen háború kiújulásának tűnt. Augusztus végére Hattáb erői visszavonultak Csecsenföldre.
Maszhadov csecsen elnök előbb nyugati szolgálatokat vádolt a helyzet destabilizálásával, aztán Moszkvát okolta, amely szerinte ürügyet keres, hogy nyomást gyakorolhasson Csecsenföldre. A dagesztáni helyzetet orosz belügynek tekintette – bár nem adott magyarázatot arra, mit kerestek ott befolyásos csecsen hadurak, de azt mondta, hogy tettükkel csak veszélybe sodorják a csecsen államot.
Ebbe a helyzetbe robbant bele szó szerint négy terrortámadás.
Lakóházak robbantak Moszkvában, Volgodonszkban és a Bujnakszkban. A két moszkvai lakótelepi robbantásban összesen több mint 200-an, Volgodonszkban 18-an, Bujnakszkban 64-en haltak meg, összesen több százan sebesültek meg.
Vlagyimir Putyin – különösen a 68 éves, koránál rosszabb állapotban lévő Jelcin mellett – tettre kész politikusként jelent meg, aki megígérte, hogy „a vécében is, már elnézést, utolérjük a terroristákat, és kicsináljuk őket”. Később is arról beszélt, hogy először bánta az alvilági zsargont, de ma már érzi, ezek voltak a helyes szavak:
A csecsen területektől távoli, véres merényletek éberebbé tették az embereket, szeptember 22-én ezért figyelt fel Rjazanyban egy lakó két férfira és egy nőre, akik nagy zsákokat cipeltek le késő este a lakóház pincéjébe. Az autó rendszámtáblája is gyanús volt, papírszerűnek tűnt. A lakó értesítette a rendőrséget, az ügyeletes kijött és döbbenten látta az időzítőkkel, drótokkal teli zsákokat.
A rendőrség gyorsan intézkedett, a házat evakuálták, az időzítőt 11 perc alatt hatástalanították a megyei rendőrségtől kirendelt szakemberek. A gyors helyszíni vizsgálat hexogén nyomát mutatta ki a zsákokban talált anyagban. Ezután a rendőrségi kordont még szélesebb körben húzták meg.
A helyszínen volt az FSZB regionális vezetője, a lakókat azzal üdvözölte, hogy tekintsék második születésnapnak szerencsés túlélésüket. A szemtanú, aki a gyanús pakolást időben jelentette a rendőrségnek, néhány nap múlva a város vezetésétől színes tévét kapott ajándékba – emlékezett vissza a Novaja Gazeta.
Másnap a belügyminisztérium is közölte, hexogén volt a poralapú keverékben, a nap végén is arról beszélt a helyi rendőrség ezredese, hogy a robbanás reális veszély volt. Minden hír a terrorakció szerencsés megakadályozásáról szólt.
Olyannyira, hogy Putyin is megszólalt: a Kreml új embere szerint a terrorkísérlet nem „valamiféle botlás” – utólag különösen furcsa mondat, jóindulatú értelmezése jobb híján olyasmi lehet, hogy nem az a lényeg, hogy a szolgálatok nem tudták megakadályozni, hogy a terroristák elhelyezhessék a robbanószerkezet –, „hanem az orosz lakosság győzelme” – mármint az, hogy kellően éberek voltak az emberek, és azonnal a hatóságokhoz fordultak. Így tehát a Kreml akkor még új embere is megakadályozott terrorakcióról beszélt.
A történtek után két nappal a belügyminiszter is erről szólt, megerősítve, hogy fokozzák a lakóházak pincéinek ellenőrzését. Ez tették Moszkvában is.
Sem a keresett Lada, sem az elkövetők nem voltak meg. Ha így maradt volna, a rjazanyi akció ma is a terroristák akciójának szerencsés magakadályozásáról szólna. Csakhogy váratlanul, szeptember 24-én az FSZB igazgatója – Putyin személyes szentpétervári jóbarátja – bejelentette:
„A rjazanyi incidens nem robbantási kísérlet volt, így nem is kellett a robbanást megelőzni. Ez csupán gyakorlat volt, robbanószer helyett cukor volt a zsákokban. Hasonló gyakorlatok folynak Rjazanyon kívül máshol is. A helyi szervek és a lakosság becsületére legyen mondva, nagyon határozottan reagáltak. Úgy vélem, a gyakorlatoknak nagyon életszerűeknek kell lenniük, máskülönben soha semmit nem derítünk fel” – mondta Nyikolaj Patrusev, aki szerint erre azért volt szükség, mert készülő terrortámadásokról kapott információkat az FSZB.
Két napig tehát hallgatott az FSZB, aztán lényegében hülyét csinált nemcsak a várost lezáró rjazanyi rendőrségből, a regionális FSZB-ből, a belügyminiszterből – aki dicséreteket osztott ki a támadás megakadályozásáért, alig fél órával Patrusev nyilatkozata előtt –, de a megelőzött terrortámadásról nyilatkozó Putyinból is. Persze kizárt, hogy ő – aki alig másfél hónapja került az FSZB éléről a kormányfői székbe, ne tudott volna az FSZB úgynevezett gyakorlatozásáról. Ha így lett volna, valószínűleg Patrusev nem lenne ma is a Kreml belső körének embere. (Az FSZB élén 2008-ig állt, azóta a nemzetbiztonsági tanács vezetője.)
Patrusevnek jó oka volt a váratlan bejelentésre: a rjazanyi FSZB közölte Moszkvával, hogy egy elfogott telefonhívás nyomán rábukkantak a gyanúsítottakra, és lakásukat a kommandósok hamarosan lerohanják. Patrusev ekkor adta ki az ukázt az elfogás leállításáról és tette meg nyilatkozatát. A rjazanyi FSZB erre rögtön nyilvánosan reagált, közölve, ők semmit nem tudtak az ezek szerint Moszkvából szervezett gyakorlatról. Mellesleg Patrusev tiltása ellenére a gyanúsítottakat elfogták és csak a központból érkező FSZB tisztjeinek adták át, így annyi bizonyos, hogy a két férfi a szolgálatok embere volt. (A nő hamarabb lelépett, ő vitte ki az akcióhoz használt lopott kocsit a városból, amelyet félúton találtak meg üresen.)
Az ügyet titkosították, a rjazanyi hatóságoktól az FSZB elkobozta a robbanóanyagra vonatkozó vizsgálati eredményeket, a robbanóanyag is hozzájuk került, ezután már nem volt, aki megcáfolhatta volna hivatalosan, hogy a zsákokban cukor volt, nem pedig ugyanolyan robbanóanyag, mint a négy valóban felrobbant ház esetében.
A maihoz nem volt hasonlítható a politikai környezet – a parlament nem az elnök oldalán állt, még az 1999-es decemberi választások sem oldották meg a problémát, ez 2003-ra, az Egységes Oroszország megalakítására szűnik meg – és a sajtóviszonyok is mások voltak: Patrusevet és az FSZB gyakorlatát – ha valóban az volt – bőven kritizálták, mondván, ártatlan emberekkel ilyen gyakorlat ötlete csak egy elmebeteg vezető fejéből pattanhatott ki. Persze más a helyzet, ha valójában nem gyakorlat volt és nem cukorral.
Csakhogy közben megindult a második csecsen háború: szeptember 23-án már Groznijt érték légitámadások, lezárták a terület kivezető útjait, szeptember 30-án a szárazföldi erők is behatoltak Csecsenföldre. Ehhez ugyan Jelcin adta ki az ukázt, de a nyilvánosság előtt már Putyin vitte a főszerepet. A rjazanyi ügy, ha nem is merült feledésbe, de hátrébb sorolódott. Jelcin újévi lemondása után ideiglenes elnökké lépett elő Putyin. Csecsenföld nagy részét és Groznijt sikerült bevenni a márciusi elnökválasztás előtt, amit Putyin nagy fölénnyel megnyert. (A harcok azonban még folytatódtak, hivatalosan 2009-ben ért véget a terrorelhárítási akció, miután likvidálták az egykor még Jelcin tárgyalópartnerének tekintett Maszhadov csecsen exelnököt, majd Samil Baszajev terroristavezért. Utána is voltak fegyveres akciók, Baszajev utódját, Doku Umarovot 2013-ban likvidálták.)
Nem sokkal a 2000. márciusi választás előtt a rjazanyi ügy még egyszer megjelent: az elfogott tiszt elmondta, hogy tényleg gyakorlat volt, cukorral és ártatlan drótokkal, és szándékosan nem is bujkáltak, így bukkanhattak rájuk a hatóságok. (A videón 35:40-től.) Ilyen műsor ma már elképzelhetetlen egy országos tévécsatornán:
Rjazanyról tehát kiderült, hogy ott csak az FSZB gyakorlatozott, a másik négy, valóban felrobbant lakóház a csecsen terrorizmus „bizonyítéka” volt. Csecsen származású elítéltje egyébként sosem volt az ügynek: jelenleg két, 2005-ben elítélt kaukázusi férfi tölti életfogytiglani büntetését, akik nem közvetlenül a robbantásban, hanem a szállításban vettek részt.
Rajtuk kívül egy rendőr kapott négy évet, aki némi zsebpénzért továbbengedte azt a papírok nélküli teherautót, amelyiken a robbanóanyag volt. Olyan robbanóanyag, mint amilyen az első hírek szerint Rjazanyban is volt.
Hogy a rjazanyi eset megelőzött terrorakció volt – amelyet valójában az FSZB akart végrehajtani, de lebukott – vagy valóban csupán gyakorlat, amelyről még a helyi FSZB és a kormány jelentős része, sőt, a nyilvános nyilatkozatok alapján az elnök sem tudott, alapvetően meghatározza annak eldöntését is, kik lehettek a másik négy, végzetes robbantás mögött: csecsen terroristák vagy az FSZB?
A polóniumos teával Londonban az FSZB által megölt néhai FSZB-alezredes, Alekszandr Litvinyenko szerint a válasz egyértelmű. Az 1999-ben – még a terrorakciók előtt – az FSZB-ből kiugrott tiszt erre felhúzva írta meg az FSZB felrobbantja Oroszországot című könyvet, a New Yorkban élő orosz történésszel, Jurij Felstyinszkijjel. Ezzel szemben egy ellenérv el szokott hangozni: egy csecsen háborún már túl volt az orosz állam és veszített. Az 1994–1996-os harcok lezárása végül – lényegében szabad utat adott Csecsenföld függetlenségének azzal, hogy a kérdést 2001. december 31-ig rendezik. Nem ígérkezett könnyed, népszerűséget hozó, biztos orosz győzelemmel záruló akciónak a második csecsen háború.
Ez igaz, az ellenérv erre az, hogy a csecsen függetlenség végleges elismerése ennél is nagyobb kockázatot jelentett volna Észak-Kaukázus és Dagesztán elveszítésének lehetőségével – és az FSZB-nek ez volt a legkézenfekvőbb útja, hogy megszerezze a hatalom csúcsait. És eszerint pont az első csecsen háború kudarca mutatta, hogy a másodikhoz nagyon komoly indok kell. Háromszáz ártatlan civil halála, két véres robbantás Moszkvában valóban komoly indok arra, hogy a retorziónak szánt katonai akciók társadalmi támogatottsága teljes legyen. Végül a cél teljesült, Putyin hirtelen erőskezű vezetőként jelenhetett meg, és az Észak-Kaukázust végül valóban sikerült megtartania Oroszországon belül.
És ott van egy furcsa elszólás is az orosz alsóház elnökétől, aki egy ülésen 1999. szeptember 13-án részvétét fejezte ki a volgodonszki robbantás áldozatainak. Csakhogy ott ekkor még nem volt merénylet. A 18 halálos áldozattal járó házrobbantás három nappal később történt. Az utólagos magyarázat az elszólásra Szeleznyov részéről az, hogy nem emlékszik arra, hogy említette volna Volgodonszkot, vagy ha igen, biztosan más összefüggésben, erről az egészről ugyanis csak Vlagyimir Zsirinovszkij tett említést a volgodonszki valódi robbantás után. (Meg is vonták a szót a populista, de a politikából azóta is kimozdíthatatlan politikustól.) Az ügyészség pedig egy képviselői kérdésre közölte: valóban volt egy robbantásos merénylet Volgodonszkban szeptember 13-án reggel, ebben két ember meghalt. Igaz, ez nem házrobbantás volt, hanem utcai, kisebb robbanás – inkább kézigránát – és egy-egy ilyen merénylet híre egy kevéssé ismert városból akkoriban nem szokott eljutni a parlamentig. Persze az is kérdés, miért értesült volna előre egy ilyen akcióról egy ellenzéki politikus – Szeleznyov az Orosz Föderáció Kommunista Pártjának tagja KPRF volt –, de megnyugtató válasz nincs a történtekre, így alkalmas arra, hogy aki az FSZB-t gyanítja a házrobbantások mögött, az ebben újabb érvet találjon.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin miniszterelnök leadja szavazatát egy moszkvai szavazóhelyiségben, 1999. december 19-én, a parlamenti választásokon. Fotó: Laski Diffusion/Getty Images Hungary)