Index Vakbarát Hírportál

Megkezdődött az oktatás a CEU bécsi épületében

2019. szeptember 30., hétfő 19:29 | aznap frissítve

A Quellenstrassén, egy átalakított hatemeletes irodaépületben tartották meg a Budapestről kiutált CEU első bécsi óráit. Az eseményről az egyetem számolt be a honlapján. A közlemény idézi Michael Ignatieff rektort, aki fontosnak nevezte a pillanatot, egy évvel azután, hogy eldőlt: a magyar kormány miatt távozniuk kell Budapestről.

A Central European University szerint a 2019/20-as tanév átmeneti, az elsőévesek ugyanis ingázni fognak a két város között. Az amerikai diplomát adó képzésen részt vevők közül hamarosan több mint 300 diáknak már Bécs lesz a képzési központja.

Az egyetem több millió eurót költött a Favoriten negyedben található épületre. A közlemény konkrétan kitér rá, hogy ez Bécs egyik multikulturális környéke. Emlékezetes, hogy Lázár János volt kancelláriaminiszter másfél éve egy itt készített videón igyekezett demonstrálni, hogy az osztrák főváros élhetetlenné vált a bevándorlók miatt.

Ne legyen senkinek kétsége, hogy bár ma Bécsben megnyitottunk, továbbra is markánsan jelen leszünk a szellemi otthonunkat jelentő város (Budapest) tudományos és közéletében, továbbá a tanszabadságért és az intézményi autonómiáért vívott harcot is folytatjuk 

– közölte Ignatieff. A CEU magyar akkreditációja 2022-ig érvényes. 2020-ra az összes amerikai diplomás képzés Bécsbe költözik, de az egyetem fent kívánja tartani a budapesti kampuszát.

A mai megnyitó sajátos iróniája, hogy miután a kormánytöbbség módosította a felsőoktatási törvényt, majd a kormány szabotálta az új feltételeket teljesíteni próbáló CEU magyarországi működéséhez szükséges államközi szerződés megkötését, Orbán Viktor arról beszélt, hogy a CEU blöfföl, és nagy tétben fogadna rá, hogy Pesten maradnak, Kósa Lajos pedig azt mondta, hogy az egyetem azért marad, mert Budapest jobb hely, mint Bécs.

Rovatok