Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea már megint rakétákat lőtt ki a Japán-tenger irányába

2019. október 2., szerda 05:57

Ismét rakétákat lőtt ki Észak-Korea a Japán-tenger irányába szerdán, írja az MTI. Az azonosítatlan rakétákat azután lőtték ki, hogy Csö Szon Huj észak-koreai külügyminiszter-helyettes kedden bejelentette, hogy készek folytatni az Egyesült Államokkal korábban megszakadt tárgyalásokat az ország atomfegyvereinek leszereléséről. A két ország közti kapcsolatfelvételt az amerikai külögyminiszérium is megerősítette. Még februárban találkozott Hanoiban egymással Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor, de kettőjük második csúcstalálkozója végül kudarcba fulladt.

Mint kiderült, a rakétákat a keleti partvidéken fekvő Vonszan városából lőtték ki, azonban a hír közlő dél-koreai vezérkar arról nem adott információt, hogy milyen lövedékekről, hatótávolságról vagy röppályáról van szó.

A South China Morning Post viszont úgy tudja, hogy összesen két rakétáról van szó, amelyek közül az egyik Japán gazdasági zónájában landolt a tengerben, illetve azt is írják, hogy rövid távú ballisztikus rakétákról van szó. Abe Sinzo japán miniszterelnök találkozót hívott össze a nemzetbiztonsági bizottsággal arról, hogyan reagáljanak Észak-Koreára.

Tiltakozunk és elítéljük a ballisztikus rakéták kilövését, ami ráadásul sérti az ENSZ biztonsági tanácsának egyezményét.

- nyilatkozta Abe.

Észak-Korea nagyon nem fér a bőrébe az utóbbi időkben, legutóbb most szeptemberben teszteltek rakétákat, augusztusban pedig egymás követő két napon át jöttek arról híradások, hogy rakétákat lőttek ki a Japán-tenger felé.

Rovatok