Index Vakbarát Hírportál

Engedélye nélkül lett 17 gyereke egy oregoni spermadonornak

2019. október 3., csütörtök 14:11

Egy 53 éves oregoni orvos harminc évvel ezelőtt, egyetemista korában spermadonornak állt. Akkor úgy egyezett meg a klinikával, hogy spermájából csak öt gyerek foganhat meg, és csak olyan nőktől, akik Oregonon kívül élnek.

Mivel az eltelt időben fejlődött a technológia és az internet, 2018-ban két így nemzett gyereke is felkereste, mert egy családfakutató oldal és a klinika információi alapján rátaláltak. Ekkor a férfi is bepötyögte adatait az oldalra, és kiderült ki:

a férfinak összesen 17 gyereke fogant meg így.

A férfi most beperelte a klinikát, amiért szerinte megszegték az egyességüket, ráadásul Oregonon belül is adtak a spermájából. Azt mondja, a klinika rendkívül felelőtlenül viselkedett.

Két fogant gyereke ráadásul ugyanabba az iskolába járt, amibe azok a gyerekei is, akiket feleségével nevelt, ezzel pedig szerinte elfogadhatatlan kockázatnak tették ki őket, írja a Sky News.

Rovatok