Index Vakbarát Hírportál

A kubai parlament az új alkotmány szerint is államfőt választott

2019. október 10., csütörtök 21:35

A kubai parlament csütörtöki rendkívüli ülésén a februárban elfogadott új alkotmány rendelkezéseinek megfelelően megválasztotta az ország új államfőjét, Miguel Díaz-Canelt, valamint a legfontosabb állami vezetőket. A parlament Twitter-oldalán közzétett tájékoztatás szerint az alelnöki tisztségre Salvador Valdés Mesát választották meg, írta az MTI.

A február 24-i referendumon több mint 6 millió állampolgár, a szavazók 73,3 százaléka voksolt az új alkotmány elfogadására. A 229 cikkelyből álló alaptörvény megerősíti a politikai rendszer "szocialista jellegét" és a kubai kommunista párt vezető szerepét a gazdaságirányításban.

A tervezet emellett elismeri az "államilag szabályozott" magántulajdonhoz való jogot, a külföldi befektetések fontosságát és a kereskedelmi piacok jelentőségét. Az alkotmányba belefoglalták az államfői és a miniszterelnöki intézményrendszer kiépítését és a magasabb kormányzati tisztségek, így az elnöki hivatal mandátumának két ciklusra, vagyis összesen tíz évre történő korlátozását.

Rovatok