Index Vakbarát Hírportál

Klímaaktivista miatt kellett visszafordulnia egy repülőnek Londonba

2019. október 10., csütörtök 15:03

Egy repülőnek vissza kellett fordulni a londoni reptérre, miután egy klímaaktivista, a bronzérmes paralimpikon James Brown megzavarta az utat. Az aktivistát még a gépen letartóztatták, jelentette a Sky News.

Az Extinction Rebellion egy háromnapos tüntetést hirdettet meg, melynek során a korai hongkongi tüntetések mintájára, erőszakmentesen akarják elfoglalni a repteret, és kikényszeríteni a forgalom beszüntetését. A tüntetők a földre ültek vagy feküdtek, egy részük pedig szó szerint oda is ragasztotta magát. Az akció során több aktivistát is letartóztattak. 

A repülőn letartóztatott aktivista arról beszélt a gépen, hogy az emberi civilizációnak két generációja maradt hátra, ha továbbra is mindent ugyanúgy csinálunk, mint eddig. 

Azzal, hogy erőszakmentesen, a hongkongi tüntetők stílusában elfoglaljuk ezt a repteret, bebizonyítjuk, hogy mennyire sérülékenyek azok a közlekedési rendszerek, amiktől a miénkhez hasonlóan számos ország függ

– mondta Rupert Read, az Extinction Rebellion szóvivője. 

A rendőrség megerősítette, hogy hétfő óta 800 embert tartóztattak le, és szerda óta további 220-at tartottak fogva. A tüntetések miatt több száz rendőrt vezényeltek a helyszínre Anglia és Wales teljes területéről. 

Rovatok