Index Vakbarát Hírportál

Mégsem a családját kiirtó franciát fogták el Skóciában

2019. október 12., szombat 14:31 | aznap frissítve

A DNS-vizsgálat alapján szabadon kellett engedni azt a férfit, akit pénteken fogtak el Glasgow repterén egy névtelen bejelentés alapján, mert azt hitték, hogy ő a nyolc éve keresett Xavier Dupont de Ligonnes, aki a gyanú szerint az egész családját kiirtotta 2011-ben, és utána felszívódott.

Az elfogott férfi azzal keveredett gyanúba, hogy az ujjlenyomata részlegesen megegyezik Ligonnes-éval, ám a DNS-teszt igazolta, hogy nem ő az.

A 2011-es gyilkosság egész Franciaországot megrázta, a bűntényre ugyanis egészen sokkoló módon derült fény: a család házának verandája alól előkerült a feleség és a négy gyerek holtteste, valamint a család két kutyájának teteme. Az is kiderült, hogy az apa anyagi gondokkal küzdött, egy helyi lövészklubban megtanult lőni, és 2010-ben írt egy üzenetet, hogy végezni akar a családjával.

(MTI)

Rovatok