Index Vakbarát Hírportál

Mégsem terrorcselekmény lehetett a limburgi teherautós ütközés

2019. október 15., kedd 16:48 | aznap frissítve

Nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a németországi Limburgban a múlt héten történt teherautós ütközés ügyében, írja az MTI német hírportálokat szemlézve. A cikkek az illetékes rendőrkapitányság szóvivőjére hivatkozva azt írták, az eddig feltárt adatok alapján:

nem terrortámadás történt a Hessen tartományi városban október 7-én.

A nyugat-hesseni rendőrkapitányság vezetője egy hétfői találkozón tájékoztatta a város vezetőit a nyomozásról, a többi között elmondta, hogy a szíriai állampolgárságú gyanúsítottnak az eddigi ismeretek szerint nincs kapcsolata szélsőséges iszlamista körökkel.

Megírtuk, az emberölési kísérlettel gyanúsított férfi erőszakkal, de fegyver nélkül eltávolította egy teherautó sofőrjét a vezetőfülkéből, majd a járművel néhány métert megtéve egy kereszteződésben fékezés nélkül nekihajtott az előtte álló járműnek. Ennek következtében egymásba csapódott hét személygépkocsi és egy kisteherautó. Nyolc ember és a gyanúsított könnyebb sérüléseket szenvedett. Akkor még a német hatóságok is terrortámadást gyanítottak a történtekben.

Az előzetes letartóztatásban lévő 32 éves férfi menedékkérőként érkezett Németországba 2015-ben. A nyomozást kezdetben a Hessen tartományi bűnügyi hivatal (LKA) vezette, mert nem lehetett kizárni a terrorista hátteret. Az LKA időközben átadta az ügyet a limburgi rendőröknek.

Rovatok