Index Vakbarát Hírportál

Összefogtak Szlovákia magyar pártjai, nehogy kiessenek a parlamentből

2019. október 18., péntek 13:52

Megállapodtak a szlovákiai magyar pártok arról, hogy közösen indulnak majd a 2020-as parlamenti választásokon, írja az Azonnali. Erre azért volt szükség, mert az európai parlamenti választásokon sem a Most-Híd, sem az MKP nem ugrotta meg az 5 százalékos küszöböt,

így félő volt, hogy a 2020-as választások után nem lesz magyar képviselet a pozsonyi parlamentben.

Nyáron már voltak összefogási tárgyalások, de csak mostanra sikerült megállapodnia a két pártnak és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek (MKDSZ) abban, hogy választási pártot alapítanak a 2020-as szlovák választásokra. A listát az MKDSZ hozza majd létre, Régiók Pártja Híd MKP néven, közös kampánystábbal dolgoznak, a választás után pedig közös frakciót fognak alapítani.

A választási párttal így csak az öt százalékos küszöböt kell megugorniuk, nem pedig a koalíciókra érvényes hét százalékot – ami az AKO legutóbbi közvélemény-kutatása szerint csak neccesen lenne meg nekik: egy most vasárnapi választáson önmagában a Most-Híd 3,9, az MKP pedig 3,1 százalékot szerezne. 

Ez változás az erőviszonyokban a májusi EP-választáshoz képest: akkor a Bugár Béla fémjelezte Híd 2,6 százalékot kapott, míg az MKP épphogy nem jutott be az Európai Parlamentbe a maga 4,96 százalékával.

Rovatok