Index Vakbarát Hírportál

Elismerte vereségét az argentin elnök

2019. október 28., hétfő 05:16

Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali ellenzék jelöltjének, Alberto Fernándeznek a győzelméhez - írta az MTI.

A voksok több mint 91,21 százalékos feldolgozottsága mellett Fernández a szavazatok 47,83 százalékát szerezte meg, míg Macri a 40,66 százalékát. Mivel az egyik jelölt megszerezte a voksok több mint 45 százalékát nem kell második fordulót tartani. A választási részvétel mintegy 81 százalékos volt.

Macri vasárnap este Buenos Airesben mondott beszédében a gratuláció mellett meghívta Fernándezt az elnöki palotába. "Rendezett hatalomátadásra van szükségünk, amely nyugalmat biztosít az argentinoknak, mert a legfontosabb dolog a jólétük" - hangoztatta.

A 60 éves Fernández hangsúlyozta: "nagy nap ez Argentína számára". Mint mondta, találkozni fog Macrival, hogy a hatalomátadásról egyeztessen. Kiemelte azt is, hogy "minden lehetséges módon együtt akar működni" a hivatalban lévő elnökkel, hogy az ország súlyos gazdasági helyzetét az elharapódzó infláció közepette orvosolni tudják.

Felipe Sole, Fernández egyik tanácsadója szerint a szavazók Macrit megszorító politikája miatt büntették meg. "Ez az átütő erejű győzelem már az első fordulóban az argentin nép akaratának világos megnyilvánulása" - emelte ki Sole.

A választási eredmény egyben azt is jelenti, hogy Cristina Kirchner, Macri elődje az államfői tisztségben, ismét kormányzati pozícióhoz jut. Kirchner, aki 2007 és 2015 között töltötte be az államfői posztot, most alelnök lesz. Politikai elemzők ugyanakkor attól tartanak, hogy a volt államfő a háttérből irányíthatja majd az ország ügyeit. Kirchner ellen több korrupciós vizsgálat is folyik, de szenátori mentessége miatt eddig nem vonhatták felelősségre. 

Fernándezt várhatóan december 10-én iktatják be hivatalába.

A szavazók két gazdasági szemlélet között választhattak a voksoláson szakértők szerint. Macri folytatni akarta volna a kormány számára elsődleges gazdasági intézkedéseket, amelyek célja a költségvetési hiány, az állami kiadások és az adók csökkentése, valamint a központi bank függetlenségének biztosítása. Politikája évi 50 százalékos inflációhoz vezetett, a munkanélküliség 10 százalék körül jár, és az argentinok 35,4 százaléka szegénységben él.

A gazdaság stabilizálása érdekében Macri kormánya pénzügyi támogatásért folyamodott a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), amelytől 56,3 milliárd dolláros (több mint 16 707 milliárd forintnak megfelelő összegű) kölcsönt kapott.

Fernández ezzel szemben hitel nyújtását javasolta a kis- és középvállalkozásoknak, illetve az IMF-fel kötött legutóbbi hitelmegállapodás újratárgyalását szorgalmazza.

A központi bank is reagált

Az argentin Központi Bank a választási eredmények közzétételét követően hétfőre virradóra drámai mértékben tovább szigorította a devizavásárlás korlátozását. Magánszemélyek december végéig havonta maximum 200 amerikai dollárt (60 ezer forint) vásárolhatnak havonta bankszámlájukon keresztül, készpénzben viszont csak 100 dollárt vehetnek. A pénzintézet legutóbb szeptemberben maximalizálta magánszemélyeknek legfeljebb havi tízezer dollárban a devizavásárlást - egyéb intézkedések mellett - az ország fizetőképességének fenntartása érdekében.

"A jelenlegi bizonytalan helyzetben a Központi Bank tanácsa egy sor intézkedést foganatosított vasárnap, hogy megőrizze a Központi Bank tartalékait" - áll a pénzintézet közleményében. Guido Sandleris, a Központi Bank vezetője a nap folyamán tervez sajtótájékoztatót tartani az intézkedések részleteinek ismertetésére.

Rovatok