Index Vakbarát Hírportál

310 éves antik hegedűt felejtettek egy londoni vonaton

2019. október 28., hétfő 19:19 | aznap frissítve

Stephen Morris hegedűművész kerékpárjával és 250 ezer fontot érő hegedűjével utazott London és Penge körzet között, amikor kiszállva a szerelvényben hagyta a hangszert – írja az MTI.

Ez egyike azon ritka hegedűknek, melyeket David Tecchler hangszerkészítő 1709-ben készített. 

Morrisnak a hétvégén a Királyi Filharmonikus Zenekar vezető hegedűseként kellett volna játszania Andrea Boccelli két koncertjén. A fellépéseihez végül kölcsönkért egy hegedűt feleségétől, Sarah Sextontól, aki maga is hegedűművész. Morris, aki közreműködött többek között A gyűrűk ura és a James Bond-filmek filmzenéjében, és együtt játszott David Bowie-val és Stevie Wonderrel, az esetet jelentette a brit közlekedésügyi rendészet talált tárgyak osztályán.

Morris arra kérte a hegedű megtalálóját, juttassa vissza neki a hangszert, amelyet 2003-ban vásárolt.

Lesújtó érzés elveszíteni, ráadásul az értékétől eltekintve ez jelenti az én megélhetésemet 

– mondta a művész, aki mint a hegedű megőrzőjeként tekintett magára, és bízott benne, hogy egyszer majd tovább adhatja a hangszert. A művésznek kedvezhet, hogy egy ilyen ritka hangszert jóval nehezebb értékesíteni, mint mondjuk egy feltört próbaterem tetszőleges sorozatgyártott erősítőjét, így ha lehet hinni a csodákban, akkor a hegedű egy becsületes hangszerkereskedőnél landol, aki visszaszolgáltatja azt. 

David Tecchler a híres 17. századi római hegedűkészítő iskola tagja volt, az intézmény vezető hegedű- és csellókészítő mestereként tartották számon. 

A Morris által birtokolt hangszert nemrég újították fel, egy fehér tokban hagyta el tulajdonosa a vonaton. A hegedűt a Tecchler név is díszíti.

Rovatok