Index Vakbarát Hírportál

Netanjahu fia Budapesten sorosozott Schmidt Mária rendezvényén

2019. október 29., kedd 22:13 | aznap frissítve

Soros György üzletember belülről rombolja Izraelt, szervezetei „éjjel-nappal és korlátlan költségvetéssel” dolgoznak azért, hogy megfosszák az országot zsidó identitásától, többek között erről beszélt Jair Netanjahu, az eddigi izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu fia Budapesten az MTI beszámolója szerint. 

Az ifjabb Netanjahu a XXI. Század Intézet meghívására érkezett Budapestre, ahol az általuk szervezett Izrael és a választások című rendezvényen tartott előadást. A Schmidt Mária vezette intézetről két hónapja írtuk meg, hogy szinte mindenki egyszerre hagyta ott.

Jair Netanjahu arról beszélt, az Európai Unió rengeteg pénzzel támogat több száz radikális Soros-szervezetet Izraelben, ezek közös célja pedig, hogy a zsidó állam megszűnjön a jelenlegi formájában.

Szerinte nagyon helyes, hogy Magyarország támogatja Izraelt, mert Közel-Keleten Izrael az egyetlen védelmezője a kereszténységnek. Segíteni pedig úgy tudja Magyarország Izraelt, hogy nyomást gyakorol az unióra: ne támogassa az izraeli radikális civil szervezeteket, cégeket több millió euróval, mondta. A szervezetekről azt mondta:

EGYES SZERVEZETEK CÉLJA, HOGY MEGSZÜNTESSÉK IZRAEL ZSIDÓ IDENTITÁSÁT, MÁSOK ILLEGÁLIS BEVÁNDORLÓKKAL AKARJÁK ELÁRASZTANI AZ ORSZÁGOT.

Szerinte szörnyű károkat okoznak ezek a szervezetek az izraeli demokráciának, és rengeteg pénzt kapnak Soros Györgytől.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója köszöntőjében azt mondta: a Közel-Kelet történései közvetlen hatással vannak Európára és azon belül Magyarországra. A térségről szóló hírek azonban sokszor fragmentáltak maradnak, nem visznek közelebb ahhoz, hogy megértsük, miért nem mutatkozik a béke reménysugara a Közel-Keleten – tette hozzá.

Múlt szerdán a várakozásoknak megfelelően a centrista Kék-fehér pártot vezető Beni Ganzot bízta meg az új izraeli kormány megalakításával Reuven Rivlin államfő, miután a jobboldali Likud párt elnöke, Benjámin Netanjahu eddigi miniszterelnök visszaadta kormányalakítási megbízatását. Ganz elsőként Netanjahut invitálta egyeztetésre. Ő ezt elfogadta, de bejelentette, hogy pártjával a tárgyaláson továbbra is a teljes jobboldali-vallásos blokkot képviseli, vagyis a kneszet 55 törvényhozóját. Netanjahu után Ganznak is négy hete lesz parlamenti többséggel bíró kabinet összeállítására. A Kék-fehér elnökének esetleges kudarca esetén újabb 28 napos időszak következik, amikor a kneszet bármely képviselője megkísérelheti a kormányalakítást, ha írásban mögé áll a képviselők több mint fele, vagyis legalább 61 honatya. Ha ekkor sem születik új kormány, akkor a kneszet feloszlatja magát, és új választásokat írnak ki a jövő év elejére.

(Nyitókép: Benjamin Netanjahu fiaival, Jair (balra) és Avner Netanjahuval. Fotó: Uriel Sinai/Getty Images)

Rovatok