Index Vakbarát Hírportál

Bezárták az összes óvodát Szamoán, miután többen meghaltak kanyaróban

2019. október 31., csütörtök 10:38

Három ember meghalt kanyaróban Szamoán, és a szigetország kormánya elrendelte az összes óvoda bezárását csütörtökön - írja az MTI. 

A kormányszóvivő szerint a döntés egyelőre csak az óvodákra vonatkozik, de az iskolák bezárása is napirenden van.

Az egészségügyi tárca szerint egy 8 és egy 14 hónapos kisgyerek, valamint egy 37 éves felnőtt halt meg kanyaróban a szigeten, és 314 embert kezelnek fertőzés gyanújával, többségük 4 évesnél kisebb gyerek. A kormány felszólította az ország 200 ezer lakosát, hogy haladéktalanul oltassák be magukat kanyaró ellen.

A kanyarós megbetegedések száma 2000 és 2016 között világszerte meredeken zuhant, de az utóbbi években a minden tudományos alapot nélkülöző oltásellenes és szkeptikus kezdeményezések miatt ismét több országban felütötte fejét és súlyos gondot jelent.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint az év első hét hónapjában világszerte 360 ezer kanyarós megbetegedést regisztráltak, háromszor annyit, mint egy évvel korábban. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Madagaszkár és Ukrajna. A kanyaró elleni védőoltás elterjedése, az 1970-es évek előtt a betegség 7-8 millió gyerek halálát okozta évente.

Rovatok