Index Vakbarát Hírportál

Ahogy leszáll az éj, Hongkong belvárosa csatatérré válik

2019. november 2., szombat 13:45 | aznap frissítve

Október utolsó napján írtunk utoljára a hongkongi hírekről: újabb összecsapások törtek ki csütörtökön Hongkong központi kerületében, ahol több száz, maszkot viselő ember tüntettet, kihasználva halloween ünnepét, hogy megkerülje a helyi kormányzat döntését, amely szerint tilos az arc eltakarása a tiltakozásokon.

Egy nappal később, november első napján, pénteken az ebédszünet óráiban tartottak tüntetéseket több helyen is Hongkongban, írta az MTI. A város különböző részein felvonuló tömeg egyes utcákon megbénította a közlekedést. 

A Reuters friss riportjában számol be arról, hogy nem csillapodtak a kedélyek, szombati fotókon is az látszik, ahogy a szélesebb körű demokráciát, a Kínától való függetlenedést, valamint Carrie Lam kormányzó lemondását követelő tömeg több helyen összecsapott a rohamrendőrökkel, útakadályok lángoltak, könnygázgránátok repültek.

A belváros, ahol egymást érik a bankok, a legmenőbb ékszer- és divatüzletek, a rendőrség és a feketébe öltözött maszkos tüntetők közti összecsapások csataterévé változik, ahogy beesteledik, írja a lap.

Hongkongban már 22. hete tart az a tüntetéshullám, amelyet eredetileg egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal szembeni, általános tiltakozássá alakult. A demonstrációkon a rendőrség rendszeresen összecsap a gyakran fémrudakkal, Molotov-koktélokkal és téglákkal felfegyverzett tüntetőkkel, akiknek megfékezésére könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vet be.

Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alatt különleges jogokkal bír. A Nagy-Britanniával 1997-ben kötött megállapodás szerint Kína ötven évre magas szintű autonómiát garantált Hongkongnak, ám az ott lakók közül sokan úgy érzik, Peking egyre inkább növeli befolyását a városban.

Borítókép: Kormányellenes tüntetők által felgyújtott útakadály lángol Hongkongban 2019. november 2-án. MTI/EPA/Jerome Favre

Rovatok