Index Vakbarát Hírportál

Az Airbnb betiltja a buliházakat, miután öten meghaltak egy halloweeni partin

2019. november 3., vasárnap 16:48 | aznap frissítve

Az Airbnb keményebben fog fellépni a buliházak ellen, miután egy, a cégen keresztül kiadott, San Franciscóhoz közeli házban halloweeni bulit tartottak, ami közben lövöldözés történt. Hárman még a házban, ketten pedig a kórházban haltak meg – írja a BBC.

Egy nő hivatalosan azért vette ki egy éjszakára a házat, hogy olyan rokonai szálljanak meg ott, akiknek menekülniük kellett a tűzvész elől. Később az Instagramon már partihelyszínként jelent meg, és több mint 100-an érkeztek a buliba. Az Airbnb szerint a ház tulajdonosa nem adott engedélyt, hogy bulit tartsanak.

Mind az öt áldozat 30 év alatti volt. Hiába találtak két lőfegyvert a helyszínen, a rendőrség még nem tartóztatott le senkit, és nincsenek gyanúsítottak.

Brian Chesky, az Airbnb vezérigazgatója Twitteren reagált a történtekre, és azt ígéri, hogy ezentúl határozottabban lépnek majd fel az buliházak ellen. Felállítanak egy különítményt, akik csak az ilyen eseteket kezelik, és komolyabban ügyelnek majd arra, hogy a felhasználók ne tudják kizsákmányolni egymást.

Starting today, we are banning »party houses« and we are redoubling our efforts to combat unauthorized parties and get rid of abusive host and guest conduct, including conduct that leads to the terrible events we saw in Orinda. Here is what we are doing:

— Brian Chesky (@bchesky) November 2, 2019

Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom arra kérte a kongresszust, hogy szigorítsák a fegyvertartási szabályozást, hogy több ilyen eset ne fordulhasson elő.

Ez épp, hogy be fog kerülni a hírekbe, annyira hozzászoktunk az ilyen hírekhez

– mondta Newsom

Rovatok