Index Vakbarát Hírportál

Több mint 450 elítéltet engedtek ki a börtönökből Amerikában

2019. november 5., kedd 16:21

Hétfőn 450-nél is több elítéltet helyeztek szabadlábra Oklahomában, írja a CBS. Ez az ország történetének legnagyobb tömeges amnesztiájának számít.

A dolog jogi előzménye, hogy idén elfogadtak egy törvényt, ami miatt már nem számít olyan súlyos bűncselekménynek a lopás, vagy a kábítószerbirtoklás és néhány egyéb kisebb vétség. Az államba 814 elítélt helyztetét vizsgálták meg, a republikánus kormányzó 527 elítélt kiengedésére tett javaslatot, közülük hétfőn 462-en egyszerre hagyták el a büntetés-végrehajtási intézményeket.

A feltétles szabadlábra helyezésekért felelős bíró történetlminek nevezte a lépést, hozzátéve, hogy erőszakos bűncselekmények elkövetőire nem vonatkozott az enyhítést.

Átlagosan a kiengedett rabok 39,7 évesek, és 3 év letöltendő büntetést kaptak. Összesen 1931 évnyi büntetést engedtek el.

A reformokat alulról szerveződő civil kampány előzte meg, az Oklahomaiak az Igazságszolgáltatás Reformjáért csoport egyik elnökségi tagja elmondta, nagy siker ez a mozgalmuknak: "Évek óta dolgozunk azon, hogy a börtönnépességet csökkentsük, és hogy ezek a nők és férfiak mielőbb visszatérhessenek a családjukhoz, és újrarendezzék az életüket, ami után jobban hozzá tudnak járulni a közösségünkhöz."

Rovatok