Index Vakbarát Hírportál

Úzvölgy: közigazgatási perben támadták meg Dormánfalva önkormányzatát

2019. november 5., kedd 18:58

Az úzvölgyi katonatemető jogi helyzetének a tisztázatlansága és a román parcella és emlékmű létrehozásához szükséges hatósági jóváhagyások hiánya miatt támadta meg a közigazgatási bíróságon Bákó megye prefektusa Dormánfalva önkormányzatának úzvölgyi temetőre vonatkozó határozatait, írja az MTI.

A prefektus hivatala kedden megerősítette a Hargita megyei önkormányzat által kiszivárogtatott információt: október 11-én megtámadta a közigazgatási bíróságon Dormánfalva önkormányzatának több határozatát. Egyfelől azt a márciusban hozott 29-es határozatot, amellyel a település magánvagyonából a közvagyonába helyezte át az úzvölgyi katonatemetőt, és azt a 48-as határozatot, amellyel az előbbi formai hibáit próbálta javítani. Másfelől pedig az építési engedélyt is megtámadta, amelyet önmaga számára bocsátott ki az önkormányzat a román parcella és az emlékmű létrehozására.

A prefektusi hivatal azokat a főbb okokat is felsorolta, amelyek miatt a bírósághoz fordult. A prefektus elsősorban a Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) engedélyének a hiányát, és a kulturális tárca engedélyének a hiányát kifogásolta. A vonatkozó törvényből idézte: semmisek azok az építési engedélyek, amelyeket a törvényben felsorolt állami hatóságok engedélye nélkül bocsátottak ki.

A prefektus azt is megemlítette, hogy az építési engedély kibocsátására benyújtott dokumentációban a Dormánfalva polgármesteri hivatala nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tényleges tulajdonjogát. Megemlítette, hogy az önkormányzat tavaly december 17-én bocsátotta ki az építési engedélyt a temető átalakítására, de csak több mint három hónappal később hozott határozatot a terület közvagyonba vételéről. Ráadásul a megjelölt területet egy 2010-es kormányhatározat Csíkszentmárton község közvagyonaként rögzítette. Arról is említést tett, hogy a Hargita megyei Csíkszentmárton és a Bákó megyei Dormánfalva határának megállapítása bírósági eljárás tárgyát képezi.

A korábbi prefektus mindkét ügyben ultimátumot adott Dormánfalva polgármesterének a törvényesség visszaállítására, de annak ellenére sem indította el a kilátásba helyezett közigazgatási pereket, hogy a kiszabott határidőig a polgármester nem teljesítette követeléseit.

Dormánfalva polgármesteri hivatala tavasszal részben magyar katonák sírjain román parcellát hozott létre, és egy kelta keresztes emlékművet valamint ötven betonkeresztet állíttatott ismeretlen román katonáknak. Június közepén a Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) is elismerte , hogy nem az úzvölgyi temetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a román parcellát létrehozták, és álláspontja szerint csak 11 román katona van eltemetve a temetőben. A korábban magyar sírkertnek tekintett temetőt mindeddig Csíkszentmárton község gondozta. Az elnéptelenedett Úzvölgye település területét, amelyen a temető is fekszik, mind Csíkszentmárton, mind Dormánfalva a magáénak tekinti. A román parcella létrehozása feszültségeket keltett  a román-magyar  viszonyban . Június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal  próbálták megakadályozni ezt.

Rovatok