Index Vakbarát Hírportál

Dúsabb uránt állít elő Irán

2019. november 9., szombat 11:17

Irán több mint négy év után újrakezdte az urándúsítást a fordói atomlétesítményben – írta az MTI az Iráni Atomenergia-szervezet szóvivője nyomán.

Behrusz Kamálvandi elmondta, hogy a létesítményben 4,5 százalékos dúsítású uránt fognak előállítani. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) tájékoztatták minden lépésről, ellenőrei jelen vannak a helyszínen, és felügyelik a folyamatot – tette hozzá a szóvivő.

Irán a napokban jelentette be, hogy újrakezdi az urándúsítást a fordói atomlétesítményben, és megkezdte az 1044 centrifuga feltöltését uránium-hexafluoriddal. A 2015-ös többhatalmi atomalku legfeljebb 3,67 százalékban állapította meg az urándúsítás felső küszöbét. 

A NAÜ már augusztus végén arról számolt be, hogy Irán 4,5 százalékosra emelte a dúsítás fokát. Ebből azonban még mindig lehetetlen atomfegyvert előállítani, ahhoz szinte vegytiszta, 90 százalékosan dúsított urániumra lenne szükség.

Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a megállapodást arra hivatkozva, hogy Teherán nem tartja be kötelezettségvállalásait. Az Egyesült Államok a korábban felfüggesztett szankciókat is újra életbe léptette. Egy évvel később az iszlám köztársaság bejelentette, hogy fokozatosan újraindítja az atomalku korlátozta nukleáris tevékenységeit, ha a nemzetközi szerződés többi részese nem ellensúlyozza az amerikai szankciók negatív hatásait.

Rovatok