Index Vakbarát Hírportál

500-600 amerikai katona marad Szíriában, hogy az ISIS ellen harcoljanak

2019. november 10., vasárnap 20:27 | aznap frissítve

Nagyjából 500-600 amerikai katona marad Szíriában, hogy megelőzzék az Iszlám Állam megerősödését – írja a Guardian Mark Milley tábornok vasárnapi nyilatkozatára hivatkozva.

Donald Trump nemrég hagyta jóvá, hogy növeljék a Szíriában tartózkodó amerikai csapatok létszámát. A döntés célja az volt, hogy biztosítsák ezzel a kelet-szíriai olajmezők védelmét. 

Trump döntése miatt azonban katonák százainak kell továbbra is Szíriában maradniuk, ami ellentmondásban áll az amerikai elnök korábbi nyilatkozatával, miszerint haza fogja hozni a katonákat. 

Mark Milley tábornok bejelentését csak pár nappal időzítette a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan látogatása elé. Vasárnap ráadásul Robert O’Brien nemzetbiztonsági tanácsadót is megkérdezték arról, hogy a török csapatok követtek-e el háborús bűncselekményeket Szíria északi részén, amióta az amerikai csapatokat kivonták a területről. O’Brien erre annyit reagált, hogy

néhány dolog, amit látunk, kifejezetten aggasztó.

Arra a kérdésre, hogy Trump megvétózhatja-e a kongresszus által elfogadott új törökországi szankciókat, O'Brien azt mondta:

Meg kell látnunk, hogy mi történik ezen a héten Erdoğan elnökkel folytatott találkozóink során.

Mark Milley az ABC televízió műsorában arról is beszélt, hogy teljesen biztos, hogy kevesebb mint 1000 katona marad a régióban. Nagyjából 500-600 körülire becsülte ezt a számot. Szerinte az Iszlám Államnak még mindig vannak harcosai a területen, és ha nem gyakorolnak rájuk nyomást, a terrorszervezet újra megerősödhet. 

Rovatok