Index Vakbarát Hírportál

Trócsányi szerint politikai játszma volt az elutasítása az EP-ben

2019. november 14., csütörtök 10:07

Trócsányi László, a korábbi igazságügy-miniszter a francia Le Figaronak adott interjújában arról beszélt, hogy az Európai Parlament Külügyi Bizottságnak egyáltalán nem állt szándékában komolyan foglalkozni a kérdéssel, amikor biztos jelöltként meghallgatták – írja a 24.hu a Népszava szemléjére hivatkozva.

Trócsányi azt mondta, hogy ő csupán marionettfigura volt az Európai Parlament számára,

szerinte az elutasítással Magyarországot és Orbán Viktort akarták megbüntetni amiatt, ahogy a migrációról, a Balkánról valamint a 3. világról gondolkoznak.

Úgy gondolja, hogy egy politikai játszmának az áldozata volt, mivel szerinte szocialisták azt akarták, hogy ha Rovana Plumb román jelölt nem tudja venni az akadályt, akkor Trócsányi is essen ki a versenyből. A Le Figaronak azt is kiemelte, hogy olyan folyamatban buktatták el, amely nem volt igazságos, még kevésbé jogszerű.

A politikus visszautasítja azokat a vádakat, hogy nem vette volna komolyan a meghallgatást. Szerinte inkább arról volt szó, hogy bizakodott, hiszen már 13 éve megszakadt a kapcsolata egykori ügyvédi irodájával, így semmiféle összeférhetetlenség nem állt fenn. Mint kifejtette, azt sem bizonyították rá, hogy támogatná Oroszországot.

Úgy látja, hogy a bizottság csak politikai szempontokat vett figyelembe, amiatt elfogadhatatlannak és megmagyarázhatatlannak tartja az eredményt. Szerinte Ursula von der Leyen eleve nem értett egyet a kiválasztásával. Orbán Viktor azonban köszönetet mondott neki.

Utódjáról úgy véli, hogy az simán átmegy majd a vizsgán, éspedig a bővítési tárca leendő gazdájaként. Azt azonban nem érzi jó üzenetnek, hogy Macron az EU reformja nélkül nem szeretne új tagokat látni a szervezetben, mivel úgy látja, hogy az unió csak nagyobb és láthatóbb lett 2004 óta. Azt is megjegyezte, hogy Európát pedig egyesíteni kell a Balkánnal. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy az új francia jelöltet is kipöckölik a küzdelemből, mert a szocialisták nem tudnak veszíteni, noha itt lenne az ideje, hogy az új Bizottság végre munkához lásson.

Rovatok