Index Vakbarát Hírportál

Az USA külügyminisztere szerint mindenki fogadja vissza a saját terroristáit

2019. november 14., csütörtök 23:01

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a terrorellenes nemzetközi koalíció Washingtonban csütörtökön megkezdődött konferenciáján felszólította a koalíció tagjait, hogy fogadják vissza az Iszlám Állam dzsihadistáit – írja az MTI.

A koalíció tagjai kötelesek visszafogadni a többezernyi külföldi terroristát, akit elfogtunk, és felelősségre kell vonniuk őket az elkövetett atrocitásokért.

– mondta Pompeo a megnyitó beszédében.

Az Iszlám Állam mintegy tízezer dzsihadistáját ejtették foglyul, és további több tízezernyi családtagjukat őrzik elsősorban északkelet-szíriai börtönökben és gyűjtőtáborokban. Washington régóta sürgeti, hogy ezeket a terroristákat és a családtagjaikat fogadják vissza azok az országok, ahonnan csatlakoztak a terrorszervezethez.

Beszédében Pompeo arra kérte terrorellenes koalíció tagjait, hogy segítsenek az iraki infrastruktúra helyreállításának, illetve újraépítésének finanszírozásában.

A külügyminiszter szerint ugyan az Iszlám Államra ugyan sikerült csapást mérni Irakban és Szíriában, de Nyugat-Afrikában és a Szahel-övezet államaiban egyre növekszik a terrorveszély. Bejelentette, hogy Washington külön koalíció létrehozásán gondolkodik, amely kifejezetten ezekre a térségekre összpontosítaná figyelmét.

A konferencián – amelyen a globális koalícióban részt vevő országok külügyminiszterei vannak jelen – beszédet mondott Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is. Stoltenberg arra figyelmeztetett, hogy a terroristák elleni harc még nem ért véget.

Az Iszlám Állam még mindig fenyegetést jelent, az északkelet-szíriai helyzet továbbra is bizonytalan és nagyon nehéz.

– jelentette ki a NATO-főtitkár.

A konferencia utáni sajtótájékoztatón Nathan Sales, a terrorellenes küzdelem amerikai koordinátora reagált azokra a tagállami felvetésekre, hogy a külföldi dzsihadistákat országaiknak nem kellene visszafogadniuk, hanem Irakban kellene őket felelősségre vonni.

Sales leszögezte: ez a felvetés a globális koalíció egyes európai tagállamainak részéről "felelőtlenség és tisztességtelenség" Irakkal szemben. Az amerikai diplomata Franciaországot nevezte meg mint a dzsihadisták visszafogadását ellenző államot.

Rovatok