Index Vakbarát Hírportál

Afroamerikai temetőt találtak egy iskola alatt

2019. november 21., csütörtök 15:22 | aznap frissítve

250 ember, köztük 77 gyerek nyugodott abban a temetőben, amelyre egy floridai Tampa egyik középiskolája alatt bukkantak. Az iskola 1961 óta működött. A területet még 1957-ben került egy magáncéghez, 15 évvel azután, hogy ott a város temetőt nyitott.

A Ridgewood temetőnek ez a része a szegények, főként afroamerikaiak temetkezési helye volt – ez is magyarázhatja, hogy a déli várost az ötvenes években nem aggasztotta különösebben a terület privatizálása.

A tervek szerint az épületet áthelyezik, így adva újra végtisztességet az eltemetetteknek. A radarvizsgálat ugyan nem mutatta ki az összes koporsókat – ezek másfél méter mélyen vannak, de sok esetben apró gyerekkoporsók –, az eddig talált minták igazolták a mindössze néhány évtizeddel korábbi temető létét. Egyelőre 145 koporsó helyét igazolták.

Nem az egyetlen

A temető csak az egyike azoknak, amelyek a városi beruházásokkal egyszerűen eltűntek. Tampában csak az elmúlt évben három hasonlóra bukkantak. Történészek szerint még rengeteg hasonló temetőt rejthet a föld az épületek alatt. 

Rovatok