Elfogadták az Európai Bizottság leendő tagjainak módosított névsorát a tagállamok kormányai hétfőn, írja az MTI. Ezzel minden akadály elhárult az Európai Parlament szerdai szavazása elől, így ha megszavazzák, végre munkába állhat az Ursula von der Leyen vezette új bizottság december 1-jén.
A tagállamok EU-nagykövetei pénteken egyhangúlag megerősítették az új francia, román és magyar jelöltet tartalmazó listát, hétfőn pedig ugyanez megtörtént miniszteri szinten is a nemzetközi fejlesztési ügyekkel foglalkozó brüsszeli tanácsülésen.
Ugyan a közösségi jog alapján még a brit kormánynak is kéne egy tagot delegálnia az Európai Bizottságba, de ez nem történt meg a november 22-i határidőig. Bár a Bizottság szóvivője a határidő lejárta előtt sem tudta megmondani, milyen jogi megoldása lehet a brit biztos kérdésének, szakértők szerint ez végül nem fogja megakadályozni az új testület hivatalba lépését december 1-jén.
A tervek szerint a Bizottságnak már november 1-jén hivatalba kellett volna lépnie, azonban az eljárás elhúzódott az első körben javasolt magyar, román és francia biztosjelölteket elutasítása miatt. Végül mindhárom új jelöltet, köztük a magyar Várhelyi Olivért is elfogadhatónak találta az Európai Parlament külügyi szakbizottsága – a Bizottság magyar biztosa a következő öt évben az EU bővítés- és szomszédságpolitikájával fog foglalkozni.