Index Vakbarát Hírportál

Legalább 14 áldozata van az albániai földrengésnek

2019. november 26., kedd 05:11 | aznap frissítve

Ön is látta? Van fotója, vagy videója?
Küldje el nekünk!

Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés volt kedd hajnalban Albánia fővárosának környékén. Az első rengéseket néhány perccel hajnali négy óra előtt észlelték. 

A védelmi minisztérium szerint legalább tizenhárman haltak meg, és több mint 600 sérült van.

Ezt a CNN írja az albán egészségügyi minisztérium közleményére hivatkozva. A hatóságok attól tartanak, ezek a számok növekedni fognak. Edi Rama albániai miniszterelnök Twitter-üzenetben megerősítette, hogy a földrengés komoly károkat okozott, a mentési munkálatok teljes erővel folynak, valamint kérte az embereket, őrizzék meg a nyugalmukat.

A Reuters azt írja , hogy a rengés epicentruma a Durres nevű településtől tíz kilométerre, Thuma településnél volt. A városban a tűzoltók segítik a romok alatt rekedt emberek mentését, közölte a hírügynökség az albán védelmi minisztériumra hivatkozva. Thumát felkereste Ilir Meta albániai elnök is, aki újságíróknak drámainak nevezte a helyzetet. Elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a romok alatt rekedteket mielőbb kiszabadítsák.

Az MTI tudósítása szerint a fővárosban, Tiranában sokan az utcákra rohantak a rengések után. Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt, közölték a hatóságok. Három városban, Durresben, Lezhe-ben és Tiranában zárva tartanak az iskolák kedden. 

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, egyebek közt az epicentrumtól 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is. Azóta több utórengést is mértek, ezért az érintett albán területeken arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak a szabad ég alatt. 

Szeptemberben is erős földrengés volt Albániában, 5,6-os, amely megrongált félezer házat.

(MTI, Index, CNN)

(Borítókép: Túlélőket keresnek a romok között mentők Durresben kedden. Fotó: Malton Dibra / MTI / EPA)

Rovatok