Index Vakbarát Hírportál

700 bankot és 140 kormányzati épületet gyújtottak fel Iránban

2019. november 27., szerda 08:53

Több mint 700 bankot és 140 kormányzati épületet gyújtottak fel Iránban az elmúlt napok zavargásai során - közölte Abdolreza Rahmáni Fazli iráni belügyminiszter. Fazli szerint a tüntetők több mint 150, a biztonsági erők használta támaszpontot támadtak meg, valamint csaknem 50 benzinkutat felgyújtottak, írja az MTI.

A miniszter szerint körülbelül 200 ezer ember vehetett részt az erőszakba torkollt tüntetésekben, amelyek november 15-én, nem sokkal az után kezdődtek, hogy Teherán bejelentette a benzinárak növelését.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint legalább 143 tüntető vesztette életét a megmozdulásokban, amelyek 2009 óta a legnagyobbak voltak. Teherán visszautasította a jogvédő szervezet állításait, bár elismerte, hogy a tüntetéseknek voltak halottai. Hozzátette, hogy a biztonsági erők soraiban is vannak halottak. A kormány adatai szerint körülbelül ezer embert tartóztattak le, míg a Központ az Emberi Jogokért nevű New York-i jogvédő szervezet szerint a letartóztatottak száma megközelíti a négyezret.

Iránban november 15-én kezdődtek tüntetések a benzin árának váratlan emelése miatt. A tiltakozások lecsillapítására az iráni hatóságok egyebek közt lekapcsolták az internet nagy részét is. Válaszul az amerikai külügyminisztérium felszólította a Facebookot, az Instagramot és a Twittert, hogy függesszék fel az iráni vezetők oldalait, amíg helyre nem állítják az internethozzáférést az országban.

A tüntetések kezdete óta Teherán többször hangoztatta, hogy a megmozdulásokat külföldről, iráni emigráns csoportok köreiből szervezik, mégpedig a síita állam ellenségei, Szaúd-Arábia, Izrael és az Egyesült Államok segítségével.

Hétfőn a hatóságok felhívására az utcára vonultak a rendszer támogatói is, és bár a nagygyűlés résztvevőinek számáról nem adtak pontos tájékoztatást, a tömeg - amely a "Le Amerikával!", "Le Izraellel" és "Le a lázadókkal!" jelszavakat skandálta - megtöltötte a teheráni Forradalom teret, és elárasztotta az odavezető sugárutakat.

Rovatok