Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állammal akarta felrobbantatni a főiskolát, mert kirúgták

2019. november 28., csütörtök 10:45

Az FBI akkor kezdett nyomozni a 23 éves Salman Rashid után tavaly áprilisban, hogy a férfi több erőszakos felhívást tett közzé a demokrácia lerombolásáról és az iszlám törvénykezés bevezetéséről szónokolva. A Miamiban élő férfi aztán már a kíváncsi szemek által követve kezdte el szervezni azokat az erőszakos cselekményeket, amelyek miatt aztán le is tartóztatták.

A férfi beszervezett valakit, hogy majd együtt hajtsanak végre bűncselekményeket, állítják a hatóságok. Rashid olyan embert keresett, aki össze tudná kötni őt az Iszlám Állammal, hogy merényleteket hajtson végre. A megvádolt férfi aztán számos célpontra tett javaslatot köztük templomokkal és éjszakai klubokkal.

Rashid mindehhez robbanószert is igényelt, és pontos leírást adott a színhelyekről.

Az idén ősszel Rashidot felfüggesztették a főiskolán, ami után már a főiskolát és a dékánt is felvette a célpontok közé. Ha bűnösnek találják, akár 20 év börtönt is kaphat.

VIA

Rovatok