Index Vakbarát Hírportál

Narválszarvval fegyverezték le a londoni késelőt a civilek

2019. november 30., szombat 12:49

Két ember életét vesztette, hárman pedig megsebesültek a pénteki londoni késelésben, ahol egy korábban elítélt terrorista támadt az emberekre. A rendőrök a támadót végül lelőtték, viszont sok ott lévő civilnek köszönhető az, hogy a rendőrség megérkezéséig a támadás nem követelt még több áldozatot: ugyanis többen megpróbálták megakadályozni a késelőt, saját életüket kockáztatva.

Arról már írtunk, hogy a pénteken a London Bridge két és fél éven belüli második terrorcselekményén először nem is lehetett tudni, mi történik: a BBC egyik újságírója szerint az eset úgy nézett ki, mintha csak egy csapat ember összeverekedett volna a hídon. Miközben verekedésről szó sem volt, igazából az történt, hogy nagyjából tíz ember megpróbálta lefegyverezni a támadót, mielőtt a rendőrök odaértek volna.

Szombatra az interneten is terjedni kezdtek képek London hőseiről, a Daily Mail össze is szedte, hogy kik azok a hősök, akikről név szerint tudunk:

Narválszarv és poroltó

A támadás a Fishmongers' Hall konferenciáján kezdődött, ahova az elkövetőt, Usman Khan is meghívták előadni. Itt, a Fishmongers épületében vett le a késelés megkezdése után a lengyel szakács, Lukasz egy narválszarvat, ezzel indult a késes támadó ellen. Lukasz egyik - neve elhallgatását kérő - kollégája szerint a támadó ezután kézen szúrta a szakácsot, akit ez nem akadályozott meg abban, hogy továbbra is megpróbálja lefegyverezni Khant. A Daily Mail videóján látható is Lukasz, kezében a narvál szarvával:

 Ahogy az a videón is látható, Lukasz mellett egy másik férfi poroltóval indult a támadó ellen: de nemcsak ő szállt be a késelő fegyvertelenítésébe. A 24 éves idegenvezető, Thomas Gray és kollégája épp akkor fejezték be az ebédet, amikor a támadás kezdődött. Egyből a hídra siettek, Gray el is érte, hogy a támadó a nála lévő két konyhakés egyikét elengedje - addig szorította a támadó csuklóját, amíg valaki ki nem tudta szedni kezéből a kést. A valakiről nem tudni, ki lehetett, de a Redditen terjed fotó egy idősebb férfiról, akinek a kezében a támadótól elvett kés látható:

A hősök mellett emlegetik még egyébként James Fordot, akit gyilkosság miatt életfogytiglanra, de legalább 15 évre ítéltek 2004-ben. Ő aznap szabadult a börtönből, sajtóértesülések szerint a 42 éves Ford az egyik leszúrt nő segítségére sietett. 

Rovatok