Index Vakbarát Hírportál

Ötven év börtönre ítélték a hondurasi környezetvédő gyilkosait

2019. december 3., kedd 07:01

Egy hondurasi bíróság ötven évig terjedő börtönbüntetésre ítélt hét vádlottat, akiket bűnösnek talált abban, hogy részt vettek Berta Caceres környezetvédő aktivista 2016-os meggyilkolásában.

A bíróság 2018 novemberében mondta ki, hogy a hét férfit bűnös a Caceres és egy másik környezetvédő társa elleni merénylet elkövetésében. Utóbbi túlélte a támadást.

A kiszabott büntetések mértékét hétfőn tette közzé a bíróság. Ennek értelmében négy férfit gyilkosságért 34 év, gyilkossági kísérletért további 16 év szabadságvesztéstre ítélték. Három társukra pedig 30 évi börtönbüntetést szabtak ki, írja az MTI.

A tanár végzettségű Berta Cacerest az ország nyugati részén, a fővárostól, Tegucigalpától 180 kilométerre nyugatra fekvő La Esperanza-i otthonában lőtték agyon 2016 márciusában.

A 43 éves nőt korábban többször is halálosan megfenyegették. Egy évvel korábban nyerte el a zöld Nobel-díjként emlegetett Goldman Környezetvédelmi Díjat, miután egy több száz indián lakhelyét veszélyeztető, 50 millió dollár értékű gát felépítését igyekezett megakadályozni. A gátépítési projektet a Caceres vezette tiltakozások nyomán egy időre felfüggesztették.

Két héttel Caceres halálát követően hasonló körülmények között gyilkolták meg egyik aktivista kollégáját, Nelson Garcíát.

Rovatok