Index Vakbarát Hírportál

Tizenöt orosz kém a legmenőbb francia alpesi falvakat használta támaszpontnak

2019. december 4., szerda 21:27 | aznap frissítve

Tizenöt orosz kém használta támaszpontként a francia Alpok településeit egész Európa területén végrehajtott különböző műveletekhez - írja a Le Monde.  Az újság csütörtöki kiadásában, amelyből hírügynökségek szerdán előzetesen ismertettek részleteket, azt állítja, hogy a kémek az orosz katonai felderítés (GRU) ügynökei voltak.

A lap szerint a hírszerzőknek bérgyilkosságok és szabotázsakciók elkövetése mellett üzenetek átadására szolgáló titkos postafiókok fenntartása volt a feladatuk - írja az MTI. A kémek egyike állítólag részt vett abban a meghiúsult merényletben, amelyet tavaly március 4-én követtek el az angliai Salisburyben Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen. A nyugati hírszerzéseknek a Szkripal-ügyben folytatott nyomozásai vezettek az orosz kémek nyomára.

A lap úgy tudja,  hogy az ügynökök 2014 és 2018 több alpesi településen is tanyát vertek, jellemzően olyan helyeken, ahol általában gazdag emberek szoktak pihenni. A Le Monde azt írja, hogy két híres síterepen Chamonix-ban és Megève-ben is voltak kémek, de megfordultak a Genfhez közeli, már a francia oldalon lévő Annemasse-ban, az ásványvizéről híres Évianban, de Nizzában és Cannes-ban is. Általában Párizsból, Lyonból vagy Genfből érkeztek a felkapott dél-franciaországi részekre.

A hírszerzők a többi között Bulgáriában, Moldovában és Montenegróban tevékenykedtek, de Franciaországban nem. A Le Monde szerint a hatóságoknak nem sikerült sem fegyvereket, sem más, a kémtevékenységgel kapcsolatos anyagot lefoglalniuk.

A Le Monde szerint a helyszínválasztás azt a célt szolgálta, hogy kisebb eséllyel bukjanak le az ügynökök, ezt támasztja alá az is, hogy a kémek nem tevékenykedtek Franciaországban, csak bázisnak használták a népszerű turisztikai célpontokat.

Rovatok