Index Vakbarát Hírportál

Könnygáz és káosz Franciaországban

2019. december 5., csütörtök 21:00 | aznap frissítve

Az elmúlt évek legnagyobb francia sztrájkja a tömegközlekedéstől az oktatásig több szektorban is komoly problémákat okoz – írja a BBC. Párizsban 250 ezer, az ország többi részén 450 ezer tüntető vonult utcára délután négy felé, hogy nemtetszésüket fejezzék ki az új nyugdíjtervezet ellen. Többek között tanárok, rendőrök, kórházi dolgozók, ügyvédek és reptéri dolgozók vesznek részt a megmozduláson. A gazdák, akiknek a legalacsonyabb nyugdíj jár nem vesznek részt a megmozdulásokon.

Az új rendszer elhagyná a jelenlegi 42 nyugdíjtervet, aminek egy pontozós rendszer venné át a helyét. Eszerint minél többet dolgozik majd valaki, annál magasabb nyugdíjat kap. Nemrég kitolták a nyugdíjkorhatárt 60-ról 62 éves korra (ami még így is OECD átlag alatt van). A reform több nagyon kedvező nyugdíjcsomagot is törölne, valamint akik a 64 éves kor előtt vonulnának vissza, alacsonyabb nyugdíjra számíthatnak. A szakszervezetek attól tartanak, hogy az embereknek tovább kell majd dolgozniuk kevesebb pénzért.

Mindezek hatására vonultak utcára a franciák, sőt, a szakszervezetek szerint még nyolcból hét olajfinomítót blokád alá is vettek, így akár üzemanyagválság is bekövetkezhet, ha elég ideig húzzák a sztrájkot.

A sztrájk a tömegközlekedést érinti az egyik legsúlyosabban:

Délután már csordogáltak is be a hírek a tüntetők és rendőrök közötti összecsapásokról. A rohamrendőrök pajzzsal és könnygázzal oszlatták a tömeget, miután azok mindenféle tárggyal dobálták meg őket, és öt órakor már 87 embert őrizetbe is vettek. Nemcsak a rendőrség, hanem az újságírók is veszélyben voltak. Ez nem tántorította el az Euronews lyoni tudósítóját, aki szentekhez méltó türelemmel végezte a munkáját még azután is, hogy vodkát öntöttek az arcába.

Az Extinction Rebellion radikális környezetvédő aktivistái az elektromos rollereket se kímélték, és lefújták a QR kódot, amivel egy app segítségével ki lehet bérelni azokat. Állításuk szerint ezt azért tették, mert sokan azt gondolják, hogy ezek a rollerek környezetbarátok, de a gyártásuk igenis komoly károkat okoz, és rövid életűek.

Ce matin (et en soutien à la #grevedu5decembre) des rebelles de #ExtinctionRebellion Paris, Lyon et Bordeaux ont mis HS 3600 trottinettes *!
En raison de leur prod. très énergivore, de leur faible durée de vie, ces véhicules ne représentent qu'un instrument de + de #greenwashing pic.twitter.com/WFgna1Zugw

— Extinction Rebellion France ** (@xrFrance) December 5, 2019

A tüntetések ellenére egy nemrég készült kutatás szerint a megkérdezettek 75 százaléka úgy gondolta, hogy rá fér a reform a francia nyugdíjrendszerre, de csak az egyharmaduk gondolta azt, hogy a kormány elő is rukkol egy tervezettel.

Rovatok