Index Vakbarát Hírportál

Megválasztották új vezetőiket a német szociáldemokraták

2019. december 6., péntek 17:38

Megválasztották a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új vezetőit pénteken Berlinben a párt tisztújító kongresszusán, írja az MTI.

A több mint 150 éve működő SPD történetében először nem egy elnök, hanem két társelnök vezeti a pártot.

A tisztségekre Saskia Esken szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőt és Norbert Walter-Borjans volt észak-rajna-vesztfáliai pénzügyminisztert választották meg. Az ellenjelölt nélküli választás formális volt, csupán megerősítette a tagság körében rendezett elnökjelölő szavazás eredményét.


Saskia Eskent a kongresszusi küldöttek 75,9 százalékának támogatásával, Norbert Walter-Borjanst 89,2 százalékos támogatottsággal választották meg társelnöknek.

Duójuk az Angela Merkel kancellár kormányában való szociáldemokrata részvétel bírálóiként nyerte el a tagság támogatását. Azonban az elnökjelölő pártszavazás után csökkentették bírálatuk hevességét, és nem sürgették többé, hogy a tisztújító kongresszuson döntsenek a kormánykoalíció felbontásáról.

Az 1863-ban alapított SPD-nek - a legrégebbi német pártnak és a világ első szociáldemokrata pártjának - azért égető a kormányzati részvétel kérdése, mert 2002 óta nem nyertek Bundestag-választást, és az azóta a CDU/CSU kisebbik partnereként kormányon eltöltött évek - a 2005-2009-es, a 2013-2017-es és a 2017 őszi Bundestag-választással kezdődött ciklus - egyre inkább megtépázták választói támogatottságukat.

Így az SPD, amely a 2002-es Bundestag-választáson még a szavazatok 38,5 százalékával végzett az első helyen, a legutóbbi felmérések szerint a szavazatok csupán 13-14 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lenne a Bundestag-választás.

Rovatok