Index Vakbarát Hírportál

Véres tüntetések Indiában: már 21-en meghaltak december 10-e óta

2019. december 21., szombat 15:53 | aznap frissítve

India-szerte már huszonegyen haltak meg az állampolgársági törvény módosítása elleni erőszakos tüntetéseken december 10. óta – közölte az MTI. 

Az észak-indiai Uttar Prades állam egyik rendőri vezetője, Pravín Kumar főfelügyelő elmondta, hogy az államban 15 tüntető halt meg, 263 rendőr megsebesült, közöttük 57-en lőfegyvertől. „Összesen 705 embert tartóztattak le, 4500 embert előállítás után elengedtek” – közölte. Az északkelet-indiai Asszámban négy ember halt meg, két másik pedig a Karnátaka állambeli Mangalorban.

A múlt héten hatályba lépett jogszabály értelmében indiai állampolgárságot adnak a Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból 2015 előtt – vallási üldöztetés miatt – elmenekült buddhistáknak, szikheknek, dzsainistáknak, zoroasztriánusoknak és keresztényeknek, de az iszlám vallásúaknak nem. Az indiai miniszterelnök hindu nacionalista kormánya által hozott rendelkezés bírálói szerint a jogszabály muszlimellenes, míg a – Bangladessel határos – északkelet-indiai határ mentén élők bevándorlási hullámtól tartanak.

A törvény miatti utcai demonstrációk egyre nagyobbak lettek, és több helyen torkolltak összecsapásba a rendőrséggel az elmúlt napokban. A tiltakozások fokozódtak azután, hogy a rendőrség a hétvégén engedély nélkül belépett egy delhi, elsősorban muszlimoknak fenntartott egyetem területére, és keményen fellépett a tiltakozó diákokkal szemben. Szerdán a 6 fősnél nagyobb tüntetéseket betiltották, de ettől függetlenül az országban folytatódik a tiltakozás.

Rovatok