Index Vakbarát Hírportál

Arcon csapott a parlamentben egy képviselőt a Boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztere

2019. december 25., szerda 09:56

Az ellenzéki képviselők a belügyminiszter, Dragan Lukac lemondását követelik a boszniai Szerb Köztársaságban, miután Lukac hétfőn papírokat vágott egy képviselőhöz, majd arcon csapta, miközben Bosznia és a NATO kapcsolatáról vitáztak a parlamentben, szúrta ki a 444.hu.

Lukac épp beszélt, amikor az ellenzéki Drasko Stanivukovic félbeszakította. A miniszter erre azt mondogatta, hogy menjen oda hozzá, amikor pedig a képviselő ezt megtette, Lukac odavágta hozzá a papírjait, majd arcon csapta.

Tiltakozásul az ellenzéki képviselők elhagyták az üléstermet, Stakunovic pedig azt is mondta, hogy beperli a minisztert, mert szerinte azzal is megfenyegette, hogy úgy végzi, mint egy törött NATO-zászló a padlón. Csütörtökre pedig tüntetést szervez Lukac ellen Banja Lukába. Lukac azt állította, hogy önvédelemből ütötte meg a képviselőt, mert fenyegetően közeledett.

Rovatok