Index Vakbarát Hírportál

Két hét alatt 235 ezren menekültek el Idlíb tartományból

2019. december 27., péntek 15:53

Az ENSZ szerint több mint 235 ezren menekültek el december 12-25. között a szíriai Idlíb tartományból, ahol az oroszok által támogatott kormányerők fokozták támadásaikat a lázadó erők és a dzsihadisták ellen, írja az AFP.

Az ENSZ közleménye szerint a tartomány déli részén található Máret an-Numan régió szinte elnéptelenedett. A damaszkuszi rezsim már Szíria 70 százaléka felett gyakorol ellenőrzést, és többször is fogadkozott, hogy visszafoglalja Idlíb tartományt is.

Idlíb tartomány nagy részét és a vele szomszédos Aleppó, Hama és Latakia tartomány egy részét a szíriai lázadók és a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet tartja uralma alatt. A HTS élén a Dzsabhat Fatah es-Sám dzsihadista csoport áll, amely korábban an-Nuszra Front néven az al-Kaida szíriai ága volt.

A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű Szíriai Arab Hadsereg (SAA) és a vele szövetséges orosz csapatok április végén indítottak offenzívát Idlíb és Hama tartományban a felkelők ellen. Eddig legalább 1315 civil, köztük 335 gyerek halt meg az offenzívában, amely miatt az ENSZ szerint több mint 400 ezren menekültek el otthonaikból.

Augusztusban tűzszünetet kötöttek, de december 16. óta a szír kormányerők az orosz légierő támogatásával fokozták az idlíbi térség elleni légitámadásokat, miközben heves harcok dúlnak egyrészről a kormányerők, másrészről a dzsihadisták és a lázadók között. Az újabb harcokban több tucat civil halt meg.

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő kedden bejelentette: Oroszország dolgozni fog azon, hogy felhagyjon a támadásokkal Idlíbben, miután egy török küldöttség tárgyalásokat folytatott Moszkvában. Franciaország pedig az egyre romló humanitárius helyzetre figyelmeztetett kedden.

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön felszólította Damaszkuszt és szövetségeseit, Moszkvát és Teheránt, hogy hagyjanak fel a civilek gyilkolásával az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, írja az MTI. „Oroszország, Szíria és Irán ártatlan civilek ezreit gyilkolják meg vagy készülnek meggyilkolni Idlíb tartományban. Ne tegyék! Törökország keményen dolgozik azon, hogy megállítsa ezt a mészárlást" – írta Trump egy Twitter-bejegyzésben.

Rovatok