A német Reimann-család vagyonát 33 milliárd euróra, azaz közel 11 ezer milliárd forintra becsülik. Az érdekeltségükbe tartozik vagy tartozott a Calgon, a Jacobs, a Gucci parfüm, a Durex, a Wella vagy a Dr Pepper márka. A família most több százmillió eurót fordít kárpótlásra és demokráciára nevelésre, miután az általuk felkért történész kiderítette: a család felmenői Hitler lelkes hívei voltak, gyárukban kényszermunkások dolgoztak, akiket erőszak, megaláztatás és szexuális bántalmazás ért. A család a Harmadik Birodalom bukása után sem vesztette el vagyonát, sőt az igazi gazdagság csak ezután jött. A családi alkotmány szerint az örökösöknek tilos kérkedni a vagyonukkal, és a hipergazdag tulajdonosok nagyon visszafogott életet élnek.
Képzeljük el, hogy egy film forgatókönyvének részleteit olvassuk:
Néhány szemelvény a német Reimann család életéből. Németország egyik leggazdagabb gyáriparos famíliája 74 évvel a Harmadik Birodalom bukása után számot vetett múltjával, és csúnya dolgokra bukkant. Mint mi is megírtuk: a család több százmillió eurót fordít a náci rezsim idején az üzemeikben dolgoztatott 838 kényszermunkás, illetve leszármazottaik kártérítésére, támogatja a holokauszt áldozatait, és a nyugati demokrácia erősítését szolgáló programokat finanszíroz.
A család 2016-ban kérte fel Paul Erkert, a Müncheni Egyetem gazdaságtörténészét, hogy derítse ki az igazságot a családi cég és a náci Németország, illetve a holokauszt kapcsolatáról. A történész kimutatta, hogy
a család mesés vagyonát megalapozó idősebb és ifjabb Albert Reimann nem kényszerből szolgálta a Harmadik Birodalmat, hanem mindketten meggyőződéses nemzetiszocialisták és antiszemiták voltak, a rendszer igazi haszonélvezői, gyáraikban pedig törvénytelenségeket követtek el a kényszermunkások ellen.
A családi cég vezetője már márciusban azt mondta: idősebb és ifjabb Albert Reimann bűnös volt, börtönben lett volna a helyük, és múltjukat megismerve a család tagjai szégyellik magukat.
A család felmenői már a XIX. századtól vegyi áruk gyártásával foglalkoztak. Karl Ludwig Reimann 1851-ben Johann Adam Benckiserrel közösen a Rajna melletti Ludwigshafenben alapított vegyi üzemet, ahol tisztítószereket, citromsavat, borkősavat, foszfátot állítottak elő. Johann Adam Benckiser később kiszállt az üzletből, de neve végig megmaradt a Reimann család által birtokolt cégben, amit hosszú ideig Joh. A. Benckiser GmbH-nak, majd később JAB Holdingnak hívtak.
A gyárat a harmincas évek elején az alapító unokája, idősebb Albert Reimann (1868–1954) és fia, ifjabb Albert Reimann (1898–1984) vezette. Történészek szerint ifjabb Albert Reimann már 1923-ban hallotta Adolf Hitlert beszélni, aki nagy hatást tett rá, és az üzletember a feltörekvő politikus egyik korai támogatója lett. Négy évvel később idősebb Albert Reimann is megismerte Hitler ideológiáját, a harmincas évek elején mindketten beléptek a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP). Reimannék gyára 1933-ban 181 embert foglalkoztatott, és a nácik hatalomra jutása után az új éra egyik mintaüzeme lett.
A gyár a különböző vegyi anyagok vagy a kolbászkészítéshez is használt foszfátok miatt fontos beszállítója lett a német háborús gazdaságnak. A megrendeléseknek köszönhetően az értékesítést a háromszorosára növelték, a gyár egyre jobban bővült. A munkaerőhiányt kényszermunkásokkal pótolták. Az Airbus elődjének számító Messerschmittel vagy az IG Farbennel ellentétben ugyanakkor Reimannék cége nem alkalmazott koncentrációs táborokba deportált zsidó foglyokat, és az elkobzott zsidó vagyonokból sem részesült.
A ludwigshafeni vegyi üzemben a nácik által megszállt franciaországi vagy kelet-európai területekről elhurcolt kényszermunkások dolgoztak. 1943-ban a 175 kényszermunkás a teljes munkaerő egyharmadát tette ki. Ezek az emberek két, barakkokból álló táborban laktak. A későbbi vallomások szerint az egyik tábor parancsnoka a kegyetlenkedéseiről ismert Paul Werneburg volt. Itt történt az, hogy a nőket meztelenre vetkőztették, megalázták és szexuális erőszakot követtek el rajtuk, illetve egy bombatámadás során kizavarták őket az óvóhelyről. Az erőszak nemcsak a táborban volt jellemző: előfordult az is, hogy a gyártulajdonosok villájában vertek meg és rugdostak össze egy orosz vagy ukrán takarítónőt, tárták fel a történeti kutatások.
Ifjabb Albert Reimann nemzetiszocialista elkötelezettségére utal, hogy a történész Erker kutatásai szerint még 1945 februárjában is hitt Hitler végső győzelmében. A gyárost a második világháború végén a Németországot elfoglaló szövetséges hatalmak elfogták, internálótáborba került, hogy a nácizmussal való kapcsolatait kivizsgálják. Több eljárás is zajlott, amelyben Reimann azt bizonygatta: ő csak a nácik áldozata volt, és sohasem volt meggyőződéses nemzetiszocialista. A franciák eredetileg akadályozták volna üzleti tevékenysége folytatását, de
végül az amerikaiak úgy döntöttek: a család tagjai nem voltak aktív nácik, csak megalkuvók.
Ifjabb Albert Reimannak így megmaradt a gyára, és az igazi gazdagság csak ezután következett. A cég a háború után az ipari felhasználású vegyszerekről a háztartási vegyszerek gyártására állt át. A cég felemelkedésében sokat számított az áttérés a Calgon vízlágyító, a Calgonit tisztítószer, a Kukident fogkrém vagy a Sagrotan fertőtlenítő tisztítószer gyártására.
A Joh. A. Benckiser GmbH a nyolcvanas évek elejére tisztes hasznot hozó vállalkozás volt 1700 alkalmazottal, de az akkori válságban az a veszély fenyegette, hogy elveszíti önállóságát. Reimann már elmúlt nyolcvan éves, és teljesen vissza akart vonulni a cég irányításától. Egyre élesebben merült fel a kérdés, ki viszi tovább a családi örökséget. Reimann erről időben gondoskodott. 1935-ben kötött első házassága 1938-ban válással ért véget, és második házassága is gyermektelen maradt, az előrelátó üzletember azonban a családi vállalat megtartása érdekében kilenc gyermeket adoptált:
A kilenc örökös a nyolcvanas évek elején fenyegető válság idején eléggé tanácstalan volt, mit is kellene csinálni a céggel. Nagy szerencséjükre ott volt az akkor 35 éves Peter Harf, akit az idős Reimann hívott a céghez tanácsadónak. Reimann 1984-es halála után ő lett a cég operatív irányítója, az örökösök pedig megbíztak benne. Jól döntöttek:
a Cambridge-ben és a Harvard Business Schoolon végzett üzletember tette igazán naggyá a céget és gazdaggá a családot.
Harf elkezdett felvásárolni cégeket, piacokat és érdekeltségeket az Egyesült Államokban, Olaszországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában. A mosószerek után beszálltak az illatszerek és a divatmárkák piacára, a New York-i Coty konszern felvásárlásával a családi cégé lettek olyan legendás parfümmárkák, mint a Calvin Klein, a Joop, a Davidoff, a Boss vagy a Gucci. A bevásárlások újabb ága az élelmiszerek, élvezeti cikkek, gyógyszerek és gyógyhatású készítmények voltak, így ma a holding érdekeltségébe tartozik a Jacobs Douwe Egberts kávé, az egyik legismertebb, gyermekeknél alkalmazott láz- és fájdalomcsillapító gyógyszer, ismert köhögés elleni cukorkák vagy a Dr Pepper üdítő.
Harfnak köszönhetően a cég forgalma tíz éven belül több mint tízszeresére emelkedett. 1997-ben a még mindig Benckiser nevet viselő cég a tőzsdére ment, majd 1999-ben egyesült a konkurens brit Reckitt & Colmannal, így lett a neve Reckitt Benckiser. A töménytelen mennyiségű céget jelenleg a JAB Holding fogja össze.
Albert Reimann 1984-es halálakor a nevére vett kilenc gyermeknek fogalma sem volt arról, milyen hatalmas vagyont is fognak örökölni. A nyolcvan oldalas végrendelet egyenlő részben (11,1 százalékban) osztotta fel a vagyont köztük, de a testamentum számos egyéb szigorú feltételt is tartalmazott: tilos a részesedésüket külső személynek vagy cégnek eladni, az örökösök nem vesznek részt a cég operatív irányításában, és – ami talán a legfurcsább – őrzik anonimitásukat, nem adnak interjúkat, nem kérkednek a vagyonukkal, nem rendeznek feltűnő partikat, és nem kerülnek bulvárlapok címoldalára semmivel. Ezeket a szigorú klauzulákat az ő leszármazottaiknak is aláírásukkal kell elfogadniuk 18. életévük betöltésekor.
Ennek a családi alkotmánynak tudható be, hogy az egyik leggazdagabb német család tulajdonosai máig szinte arctalanok.
A család az elmúlt évtizedekben minden szempontból igyekezett kerülni a feltűnést. Tisztes polgári jómódban, átlagos házakban éltek és átlagos autókkal közlekedtek. A gyerekeiket taníttatták, többen közülük természettudományos pályára mentek. Alig jelenik meg róluk kép vagy bármilyen nyilvános információ.
A kilenc örökös közül öten a kilencvenes években kiszálltak a cégből, és eladták részesedésüket a többieknek. A JAB Holding tulajdonosai így ma Matthias Reimann-Andersen, Renate Reimann-Haas, Stefan Reimann-Andersen és Wolfgang Reimann. A német adózási szabályok szigorítása miatt a cégnek át kellett tennie székhelyét Ludwigshafenből Bécsbe, majd Luxemburgba, és a titokzatos örökösök is valahol Ausztriában, valahol Olaszországban, és valahol Svájcban élnek.
Az írás a Handelsblatt, a Wirtschaftswoche, a Stern, a Focus és a New York Times cikkeinek felhasználásával készült.
(Borítókép: Hadifoglyokat szállító német vonat 1941-ben - fotó: Karl Rauscher / Imagno / Getty Images)