Index Vakbarát Hírportál

Mi várhat a magyarokra a dominikai börtönben?

2019. december 29., vasárnap 11:35

Elsősorban pénz és helyi kapcsolatok kérdése, hogy milyen élet várhat a dominikai börtönben arra a két magyar férfira, akit a hírek szerint azért tartóztattak le, mert megerőszakoltak egy 65 éves nőt, aki nászúton volt az országban. A külügyminisztérium szűkszavúan nyilatkozott az ügyben, és csak azt erősítették meg, hogy két magyart letartóztattak a Dominikai Köztársaságban, és az ellenük folyó eljárás egyelőre nyomozati szakaszban van. 

Dominikán könnyen börtönbe lehet kerülni, persze nem a turistáknak, hanem a helyieknek. A kormányzat vagy éppen a rendőrök gyakran személyes bosszúból csukatnak le embereket, a fogvatartottak jelentős része ítélet nélkül van rácsok mögött.

Az országban tapasztalható társadalmi egyenlőtlenség az igazságszolgáltatásban is tükröződik: simán elítélhetnek tíz évre valakit lopás miatt, míg egy gyilkos - ha megfelelő kapcsolatai vannak, és persze pénze -  akár néhány napi börtönnel is megúszhatja. Ha valaki jó politikai kapcsolatokkal bír, magas rangú rendőrök vagy katonák a barátai, és ezáltal azt is tudja, kiket kell lefizetnie, akkor akár egy telefonhívással kikerülhet a börtönből.

Egyetlen esetben nem számítanak a kapcsolatok: akkor, ha kábítószerrel kapcsolatos bűnügy miatt kapnak el valakit.

Ha valakit letartóztatnak, mint most a két magyar férfit, akkor vagy az egyik törvényszékre, vagy egy rendőrségi fogdába kerül és ott van legalább 15 napon át, amíg a kihallgatások zajlanak. Ekkor egy vizsgálóbíró foglalkozik az üggyel - nem véletlen, hogy már ebben a szakaszban ki lehet kerülni a bajból, ha valaki mélyen a zsebébe nyúl. Ha a bíró úgy ítéli meg, hogy márpedig az illető a gyanú szerint valóban bűncselekményt követhetett el, a fogvatartottat átszállítják az egyik börtönbe és kénytelen lesz ott kivárni, amíg ügyében ítélet születik. Az országban összesen 41 börtön van, ennek körülbelül a fele új. Súlyos bűnözőkkel nemcsak a börtönökben, de már a törvényszéki vagy rendőrségi fogdában is találkozhatunk, de tény, hogy a börtönben kell igazán felkötnie a gatyáját annak, aki odakerül: a rabok 30 százaléka visszaeső bűnöző,  sokan gyilkosságért ülnek.

A dominikai börtönökben összesen 14219 ember férne el, de a valóságban több mint 26 ezer ember van a rácsok mögött, így ezek az intézmények igencsak túlzsúfoltak.

A dominikai börtönlakók 60 százaléka ítélet nélkül ül, a külföldiek az összes fogvatartott mintegy 8 százalékát teszik ki. Az új börtönökben már a rehabilitációra is nagy hangsúlyt fektetnek, tehát egyfajta új büntetés-végrehajtási modellt kínálnak, ennek ellenére még ezekben az új intézményekben is előfordulnak véres zavargások: legutóbb 2014-ben négy fogvatartott halt meg San Cristobal börtönében, amikor a rabok fellázadtak és szökni próbáltak. Máskor egymással rivalizáló bandák csapnak össze.

A börtönök falai között mindent el lehet intézni pénzzel, ezt a drogkereskedők, a fehérgalléros bűnözők, a nagypályás tolvajok ki is használják. Csak meg kell találni a "táskás embereket", akiknek bejárásuk van bírókhoz, ügyészekhez, és persze mélyen a pénztárcába kell nyúlnia a rabnak, mert 10 ezer amerikai dollár alatt labdába sem lehet rúgni. 

Amúgy sem olcsó a dominikai börtönökben az élet. Ahogy a közép-és dél-amerikai börtönökre jellemző, minden pénzbe kerül: akár luxuscellákban is lehet lakni, ha a fogvatartottnak elég pénze van. Még fegyvergyűjteménnyel is büszkélkedhetnek és hatalmas bulikat is csaphatnak a nagymenők, nőkkel, drogokkal. Mobiltelefonokhoz havi 2-3 ezer dollárért lehet hozzájutni, de maga a telefonálás sem olcsó, ha azt nézzük, hogy 25 dolláros percdíjat számolnak fel a nepperek.

Borítókép: Illusztráció! Fotó: John Moore/Getty Images

Rovatok