Index Vakbarát Hírportál

Több mint száz hadifoglyot cseréltek ki Ukrajnában Facebook-élőzés közben

2019. december 29., vasárnap 13:27 | aznap frissítve

Újabb fogolycsere volt vasárnap Kijev és a Donyec-medencei szakadár területek között a kelet-ukrajnai frontvonal mentén lévő Majorszke ellenőrző pontnál, írta az MTI az ukrán elnöki hivatalra hivatkozva. Darja Morozova, a donyecki szakadárok "ombudsmanja" újságíróknak elmondta, hogy előbb a luhanszkiak cserélik az ukrán oldallal a foglyokat, majd a magát "Donyecki Népköztársaságnak" nevező szakadár terület következik.

Az előzetes adatok szerint Kijev 87, a szakadárok 55 foglyot adnak át. Ez a szám azonban még nem végleges, mivel előzőleg a donyeckiek listáján szereplő 22 személy még nem egyezett bele abba, hogy átadják őket a szakadároknak, mondta.

Az ukrán elnöki hivatal az eseményt élő videoadásban közvetítette a Facebookon.

Egy újabb Donyec-medencei fogolycserének még az év végéig történő végrehajtásáról a "normandiai négyek" vagyis Ukrajna, Oroszország, Franciaország és Németország december 9-i párizsi csúcstalálkozóján született megállapodás. Ezt követően a kelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó háromoldalú, azaz Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló minszki összekötő csoport hétfőn egyezett meg a fogolycsere feltételeiről.

Ukrajna és Oroszország legutóbb szeptember 7-én cserélt ki foglyokat, akkor térhettek vissza Ukrajnába többekkel együtt a tavaly novemberi ukrán-orosz fekete-tengeri incidens során bebörtönzött ukrán haditengerészek és Oleh Szencov Szaharov-díjas ukrán filmrendező.

Rovatok