Index Vakbarát Hírportál

Elsőre elbukott a parlamentben a tervezett spanyol kormánykoalíció

2020. január 5., vasárnap 14:32

Első próbálkozásra nem sikerült a kormányalakítás Spanyolországban Pedro Sanchez ügyvivő miniszterelnöknek, aki vasárnap a parlamentben nem tudott elég szavazatot szerezni ahhoz, hogy 8 hónapnyi patthelyzet után felállhasson végre a baloldali kormánykoalíció – írja a CNBC. 

A spanyoloknál 8 hónapja nincs hagyományos értelemben vett kormány, miután az országgyűlési választáson egyik párt sem szerzett abszolút többséget, a koalíciós tárgyalások pedig rendre kudarcba fulladtak. Így április óta Pedro Sanchez, mint a legerősebb párt jelöltje ügyvivő miniszterelnökként kormányoz.

A legutóbbi, novemberben tartott előrehozott választáson ismételten Sanchez Szocialista Pártja kapta a legtöbb szavazatot, igaz, a szélsőjobb is nagyot erősödött. A legtöbb szavazat továbbra sem volt elég a parlamenti többséghez, ezúttal viszont úgy tűnik, a szocialistáknak sikerült megállapodniuk a radikális baloldali Podemosszal a koalícióról. Csakhogy a két pártnak még együtt is csak 155 képviselője van a 350 fős parlamentben, ezért szükségük van a kormányalakításhoz más képviselők voksaira is. 

A vasárnapi szavazáson abszolút többség (176 igen szavazat) kellett volna Sanchezéknek, de a megfelelő mértékű külső támogatás nem jött össze, 166 igen, 164 nem és 18 tartózkodás mellett nem szavazták meg a kormányt a parlamentben. A legközelebbi szavazás kedden esedékes, vagyis két napja van a Podemosnak és a szocialistáknak, hogy bebiztosítsák magukat, igaz, erre jobb esélyük kínálkozik, mint vasárnap, hiszen a keddi voksoláskor már sima többség is elég lesz. Ez már most is megvolt 1 szavazattal, ugyanakkor a helyzet kiélezettségét mutatja, hogy a vasárnapi szavazáson is volt olyan képviselő, aki nemmel szavazott, hiába állapodott meg korábban a frakciója, hogy tartózkodnak.

Sanchez és a podemosos Pablo Iglesias mindazonáltal bízhatnak a keddi sikerben, miután sikerült megállapodniuk a legnagyobb szeparatista katalán párttal, hogy tartózkodni fognak a szavazáson. Ha megszavazzák, ez lehet majd az első koalíciós kormány Spanyolország történetében Franco tábornok bukása óta. Sanchez és Iglesias progresszív megközelítést, a gazdagok és a nagy cégek megadóztatását, valamint az előző, konzervatív kormány munkaügyi reformjának visszavonását ígérték. 

Rovatok