Index Vakbarát Hírportál

Trump: Irán a levegőbe akarta repíteni a bagdadi nagykövetséget

2020. január 9., csütörtök 20:40

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján először nevezte meg konkrétan, milyen amerikaiak elleni támadást kellett megelőzni Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges műveletekért felelős Kudsz egységének parancsokának likvidálásával.

Az amerikai kormányzat tisztségviselői korábban utaltak rá, hogy a támadást azért hajtották végre, hogy elkerüljenek küszöbön álló újabb támadásokat amerikaiak ellen a Közel-Keleten, de – az amerikai jog szerint is aggályos módon – még a kongresszusnak sem árulták el, milyen konkrét fenyegetésre gondoltak. Trump azonban elmondta,

hírszerzési jelentések szerint egy Szulejmáni amerikai nagykövetséget akart felrobbantani.

És mivel az amerikai drónról indított irányított rakéták az iráni tábornokkal együtt Abu Mahdi al-Muhandiszt, az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezetének, a Népi Mozgósítási Erőknek a egyik vezetőjét is megölték, ezért az újságírók konkrétan rákérdeztek, hogy a – decemberben már fegyvertelen tüntetők által megrohamozott - bagdadi nagykövetségről van-e szó, mire az elnök rávágta:

Ez nyilvánvaló.

A bagdadi nagykövetség egyébként a világ legnagyobb diplomáciai épülete, a 2008-ban átadott, a szokványos amerikai követségi épületekhez képest is különleges védelemmel bíró 42 hektáron elterülő erőd több ezer embert foglalkoztat. Érdekes lesz, ha kiderül, az iráni titkosszolgálat pontosan milyen módon akarta a levegőbe repíteni a nagykövetséget, és hogyan hiúsult meg a terv.

Trump megismételte, hogy új szankciókat léptet életbe Irán ellen, és bár ezek tartalmáról szerdai tájékoztatójához hasonlóan nem árult el konkrétumokat, azt állította, „az érvényben maradó korábbi büntető intézkedésekhez képest is keményebbek lesznek“.

Keménykedik a Forradalmi Gárda

Közben a külföld felé békülékenyebb hangnemet megütő hivatalos iráni diplomáciával szemben kemény fenyegetést fogalmazott meg a Szulejmánit foglalkoztató Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka a teheráni állami televízióban.

A síita teokratikus rendszer védelmére alakult, lényegében párhuzamos hadseregként működő, de a hadviselésen túl a diplomácia, a hírszerzés, sőt a gazdaság területén is aktív szervezet légierejét vezető Amirali Hadzsizade szerint a két, amerikaiak által is használt iraki bázis elleni szerdai, ártalmatlan rakétatámadás csak „egy térségbeli művelet felvezetése volt“. A támadásokban ugyanis nem amerikai katonákkal akartak végezni, hanem kárt akartak tenni Washington katonai gépezetében.

Hadzsizade elmondta, hogy iráni rakéták százai állnak támadásra készen. Elárulta, hogy Teherán a szerdai rakétacsapásokkal egy időben kibertámadásokkal tette működésképtelenné az amerikai légi navigációs rendszert (ezt az állítást más forrásból nem erősítették meg). Korábban a Forradalmi Gárda új vezetője, Iszmáil Gáni, illetve egy másik tábornok, Abdollah Arragit is azt mondta, hogy további megtorlásokra lehet számítani.

Ezzel szemben Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott, hogy országa "arányos" intézkedésekkel torolta meg Kászim Szulejmáni iráni tábornok bagdadi meggyilkolását azzal, hogy támadást intézett szerdán két, az Egyesült Államok által használt iraki támaszpont ellen. A tárcavezető befejezettnek nyilvánította az ellencsapást. Hasonló értelmű nyilatkozatot adott Mádzsib Taht-Ravancsi Irán ENSZ-nagykövete, aki szerint ha Washington részéről nem lesz katonai agresszió, Teherán nem indít újabb harci cselekményt.

(MTI)

(Borítókép:  Drew Angerer /  Getty Images)

Rovatok