Index Vakbarát Hírportál

Kitört egy vulkán, hatezer ember került veszélybe a Fülöp-szigeteken

2020. január 12., vasárnap 16:55

Hatalmas kitörés rázta meg Fülöp-szigetek második legaktívabb vulkánját vasárnap - írja a New York TImes. A vulkán kitörése cunamihoz is vezethet, ezért sok helybélit evakuáltak, a hatóságok pedig elővigyázatosságra szólították fel a bármilyen vízpart közelében élő lakókat.

A kitörés miatt 800 méteres magasságig gomolyog a füst a Manilától 60 kilométerre lévő Taal vulkán felett. A vulkán egy hónappal ezelőtt kezdte aktivitás jeleit mutatni, azóta több környező szigeten voltak földrengések, és a lap beszámolója szerint a robbanásokra hasonlító hangok is megrémítették a lakosságot, akik közül volt, aki úgy írta le a jelenséget, mint amikor a filmekben szörnyek készülnek kibújni a föld alól.

A helyi szeizmológiai intézet négyesről ötös szintűre emelte a riasztási szintet, ami azt jelenti, hogy 

a közeljővőben veszélyes kitörés várható, ami cunamit is okozhat.

Mindezért elrendelték több száz helyi lakos evakuálását, valamint további 6000, a környéken élő embert figyelmeztettek a veszélyekre. Egyúttal lezárták a manilai repteret is.

Rovatok