Index Vakbarát Hírportál

Több ezren vonultak utcára Varsóban a bírói függetlenségért

2020. január 12., vasárnap 07:36

Több száz, talárt viselő lengyel bíró 22 európai országból érkezett kollégájával együtt tüntetett szombaton Varsóban a bírák fegyelmezéséről szóló lengyel törvényjavaslat ellen. A lengyel bírák szervezetei által a "Jogot a függetlenséghez, jogot Európához" mottó alatt összehívott tiltakozó menethez több ezer varsói lakos is csatlakozott, írja az MTI.

A kormánypárt, a konzervatív Jog és Igazságosság (Pis) által kidolgozott és a parlament alsóházában, a szejmben december 20-án elfogadott jogszabálytervezet egyebek mellett arról is rendelkezik, hogy az igazságszolgáltatás akadályoztatása címén fegyelmi eljárást lehetne indítani az igazságügyi reformokkal szembeszálló bírák ellen. A törvénytervezet az AFP francia hírügynökség szerint válasz az Európai Unió Bírósága és a lengyel legfelsőbb bíróság döntéseire, amelyek megkérdőjelezik a vitatott igazságügyi reformok egy részét.

A kormány szerint az igazságügyi reformok a korrupcióellenes harcot szolgálják. Az ellenzék azzal vádolja a PiS-t, hogy el akarja némítani a tiltakozó bírákat.

A helyzet súlyosságára utal, hogy csütörtökön az Európai Unió Bíróságának elnöke, Koen Leanarts küldött burkolt figyelmeztetést a lengyel kormánynak.

Nem lehet az EU tagja egy olyan állam, ahol nem működnek a független, pártatlan bíróságok a méltányos eljáráshoz való jog szellemében, amelyek fenntartanák az európai uniós jogot

– szögezte le Leanarts a Varsói Egyetemen tartott vitán, írtuk meg korábban.

Az EU legfelsőbb bíróságainak elnökeit tömörítő szervezet aggályait fejezte ki a törvénnyel kapcsolatban, a Bírói Tanácsok Európai Hálózata pedig arra szólított fel mindenkit az EU-ban, hogy védelmezze a bírói függetlenségét, és következésképpen az Európai Uniót is. Hasonló véleményre jutott decemberben a lengyel legfelsőbb bíróság is:

A LENGYEL IGAZSÁGÜGYI REFORM ÁTALAKÍTÁSA HOSSZABB TÁVON ODA VEZETHET, HOGY LENGYELORSZÁGNAK KI KELL LÉPNIE AZ EURÓPAI UNIÓBÓL.

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa egy pénteken nyilvánosságra hozott levélben úgy vélekedett, hogy a bírák fegyelmezéséről szóló lengyel törvényjavaslat sértheti a bírói függetlenséget, a lengyel szenátusnak (felsőház) el kell utasítania. Ezzel szemben Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes azt hangoztatta, hogy Dunja Mijatovic levele sérti a lengyel parlament szuverenitását, és a bíróságokról szóló törvények készülő módosításainak elvetését szorgalmazó levele példa nélküli beavatkozást jelent a törvényhozásba.

Borítókép: Európai országokból érkezett jogászok tüntetnek Varsóban 2020. január 11-én. MTI/PAP/Tomasz Gzell

Rovatok