Index Vakbarát Hírportál

Hatályon kívül helyezték a Pervez Musarraf elleni halálos ítéletet

2020. január 13., hétfő 14:11

Hatályon kívül helyezte a lahori legfelső bíróság a Pervez Musarraf volt pakisztáni elnökre kiszabott halálos ítéletetközölték hétfőn Musarraf ügyvédei. Mussarafot hazaárulás és az alkotmány megsértése miatt ítélték el.

A lahori bíróság szerint alkotmányellenes és törvénytelen volt annak a három bíróból álló különbíróságnak a megalakítása, amely december közepén kétharmados többséggel – távollétében – halálra ítélte a volt államfőt. Emiatt a lahori bíróság teljes egészében semmisnek nyilvánította a különbíróság döntését. 

A pakisztáni hadsereg egykori főparancsnokát azzal vádolták, hogy hazaárulást követett el, amikor 2007-ben a rendkívüli állapotra hivatkozva felfüggesztette az ország alkotmányát, és bebörtönözte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését. A Dubajban élő, most 76 éves Musarraf visszautasította és politikailag motiváltnak nevezte az ellene felhozott vádakat.

Musarraf 1999-ben került hatalomra, és 2008-ban mondott le, miután az őt támogató párt gyengén szerepelt a parlamenti választásokon. Azóta többnyire külföldön tartózkodik, legutóbb 2016-ban hagyta el Pakisztánt, hogy gyógykezelésen vegyen részt Dubajban. A hatóságok akkor szökevénynek nyilvánították, mert annak ellenére távozott az országból, hogy hazaárulás címén 2013 óta büntetőeljárás folyt ellene. A volt államfő ellen legalább négy további ügyben folyik bírósági eljárás, egyebek mellett a Benazir Bhutto volt kormányfő elleni merénylettel összefüggésben.

(MTI)

Rovatok