Újabb tüntetés volt vasárnap Teheránban a szerdán lelőtt ukrán utasszállító repülőgép miatt, ami egy idő után elfajult, a demonstrálók a rendőrökkel csaptak össze, írja a Bloomberg.
Több ezer tüntető gyűlt össze az iráni főváros nyugati részén, pár százan pedig két egyetem előtt követelték, hogy mondjon le minden tisztségviselő, akinek része volt a tragédiában, írja az MTI. A demonstrálók mindemellett meggyászolták a 176 halálos áldozatot.
A CNN szerint a rendőrség könnygázzal próbálta oszlatni a tömeget, több embert pedig őrizetbe vettek. Az emberek azt skandálták, "Halált a diktátorra!". Az MTI írja, hogy
az iráni rendőrség és a biztonsági erők könnygáz mellett éles lőszert is bevetettek.
Az iráni állami média nem számolt be a tüntetésről, viszont a teheráni rendőrparancsnok közleményében tagadta, hogy a rendőrség a tüntetőkre lőtt volna.
Az interneten terjedő felvételeken tüntetők menekülését lehet látni, miközben könnygázgránátok csapódtak be mellettük.
Más felvételeken vértócsákat lehet látni a földön, írja az MTI.
Irán kormánya vasárnap bejelentette, munkacsoportot alakít, hogy kiderítse a repülő lelövésének minden részletét. A jelentést Haszan Róháni elnök kapja meg, utána pedig történhetnek a lemondások, felelősségre vonások, írják a közleményükben.
A repülő lelövését Irán napokig tagadta, műszaki hibáról beszéltek, végül szombaton elismerte, hogy saját légvédelme semmisítette meg tévedésből a Teheránból Kijevbe tartó ukrán utasszállítót, fedélzetén 176 emberrel.
Szombat éjjel volt az első tüntetés Teheránban, akkor szintén több ezer ember vonult az utcára, a rendőrség pedig keményen lecsapott a tüntetőkre, könnygázzal oszlatták a tömeget. Még az Egyesült Királyság iráni nagykövetét is letartóztatták a tüntetésen, az iráni média szerint felbujtás miatt, a nagykövet azonban tagadta, hogy részt vett volna a tüntetésben.
Mindeközben közel kétezren emlékeztek meg az áldozatokra Kanadában, többségében a helyi iráni közösség tagjai. A repülőn ugyanis 57 kanadai állampolgár is utazott.
Az iráni-kanadai kulturális párbeszédet szorgalmazó szervezet, a Tirgan vezetője arról beszélt, hogy az iráni hatóságoknak el kell számoltatniuk a felelősöket, válaszolniuk kell a kérdésekre, és jóvá kell tenniük ezt a hanyagságot és az emberi életek semmibe vételét. Az Edmontonban tartott megemlékezésen Justin Trudeau miniszterelnök azt mondta, ki fog állni azért, hogy igazságot szolgáltassanak, írja az MTI.
Kanadában él Észak-Amerika egyik legnépesebb iráni közössége. A 2016 népszámláláson 210 ezren vallották magukat iráni származásúnak.
Az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó gépét nem sokkal a felszállás után lőtte le az iráni légvédelem előző szerdán, pár órával az után, hogy Irán ballisziktus rakétákkal csapást mért Irakban található amerikai célpontokra. A gépen 176-an voltak, és senki sem élte túl a tragédiát. Irán többnapi tagadás után szombaton végül beismerte, hogy légvédelme lőtte le nem szándékosan rakétával az utasszállító gépet.