Index Vakbarát Hírportál

A gomb megnyomójával vitetné el a balhét Irán

2020. január 13., hétfő 16:22 | aznap frissítve

Kevés olyan jól dokumentált repülőgép-szerencsétlenség van, mint amilyen a Teherán felett lelőtt ukrán utasszállító tragédiája, amelyben 176 ember vesztette életét.

Irán alig három nap tagadás után kénytelen volt elismerni, hogy saját légvédelme lőtte ki a polgári gépet. Négy órával korábban Irán Irakban lévő amerikai katonai bázisok ellen indított rakétatámadást, a légvédelem ezután azonosította tévesen ellenséges gépnek az utasszállítót, tartva egy ellencsapástól. A New York Times néhány perces videóban állította össze a repülőgép utolsó útját.

Utoljára Irán – elismerve felelősségét, részvétét nyilvánítva az áldozatok felé – még azzal próbálkozott, hogy árnyalja a helyzetet, azt állítva, hogy a repülőgép szokatlanul közel repült egy iráni katonai objektumhoz. Ezért lőttek ki végül két rakétát. 

Már az is bizonyított, hogy a repülőgép a szokásos útvonalon haladva hagyta el Teheránt Kijev irányába.

Kérdés azonban, hogy az iráni legfelső vezetéssel szemben is tüntetéseket kiváltó tragédia felelőseit milyen magas szinten lesznek hajlandók keresni az iráni hatóságok.

Egyelőre úgy tűnik, megállnának a hierarchia legalján: a védelmi erők állítása szerint ugyanis

a légelhárításnak 10 másodperce volt meghozni a döntést, így nem konzultált a parancsnoksággal.

Márpedig a parancsnokság rendelkezésére állnak a polgári repülőkről szóló információk, ami nélkül az orosz Tor rakétarendszerrel támadást indítani kockázatos, abban ugyanis nincsen meg a technikai képesség arra, hogy indítás után különbséget tegyen katonai vagy civil gép, barát vagy ellenség között. 

Ha valójában konzultáltak a parancsnoksággal, úgy a felelősség már magasabb szintre lép. (Elképzelhető az is, hogy a tragédiához az a véletlen is hozzájárult, hogy az ukrán repülő egy órával később indult a tervezettnél, mert túlsúly volt a rakterében.)

A Bloomberg szerint több hiba is közrejátszott a történtekben, így az is, hogy az iraki rakétabázisok ellen indított támadás után Teherán nem állította le a főváros repülőterének menetrendszerű működését.

Mind Ukrajna – amelynek légitársaságához tartozott a gép –, mind Kanada – amelynek csaknem 70 állampolgára volt a repülőn – az igazság teljes feltárását és a felelősök elszámoltatását követeli. Irán ígéretet tett a külföldi szakemberekkel való együttműködésre, és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szerint az áldozatok utáni fájdalomdíj kifizetésére is.

Rovatok