Index Vakbarát Hírportál

Énekelt a gyerekeinek, miközben megfullasztotta őket

2020. január 23., csütörtök 08:58

Megölte 7 hónapos (Catalaya Rios) és majdnem kétéves lányát (Miraya Henry), valamint hároméves fiát (Zane Henry) egy nő az Arizona állami Maricopa megyében, majd miután végzett velük, a kanapéra fektette őket, mintha pihennének, írja az Associated Press a rendelkezésre álló hatósági adatok alapján. A 22 éves Rachel Henry már korábban a rendőrség látókörébe került metafetamin-függőség miatt, drogproblémái miatt pedig a gyerekeket is elvették tőle egy időre, amikor még Oklahomában éltek. A család júniusban költözött Phoenixbe.

A nő motivációja egyelőre ismeretlen, az eddig begyűjtött információk alapján annyi tudható, hogy nem volt sem alkohol, sem drog befolyása alatt a történtek idején. Henry a nyomozóknak állítólag azt mondta, hogy épp kislányával birkózott, amikor azt érezte, hogy Miraya légzése szabálytalanná válik, és ekkor úgy döntött: a lány szájára teszi a kezét. Ekkor avatkozott be hároméves fia, aki ütni kezdte az anyját, de a nő egész addig rajta hagyta kezét a kislány száján, míg az már nem mozdult többé, írja a Fox 10.

Henry ezután a fiút vette üldözőbe, de ebben megzavarta két, a házba hazatérő személy. Később a hátsó hálószobába vitte, ahol lecserélte Zane alsónadrágját, majd a padlón lefogta a fiút, kezével pedig befogta orrát és a száját. A nő a nyomozóknak állítólag azt mondta, énekelt a Zane-nek, miközben az védekezésképp marta és csípte anyját, aki ránehezedett fiára, hogy az ne mozdulhasson el. A hét hónapos csecsemőt Henry előbb megetette, majd amikor Catalaya álomba merült, a többiekhez hasonlóan kezét az arcára tette, hogy akadályozza a légzését. Mindaddig énekelt neki, míg a kislány meg nem halt.

A nőt hárommillió dolláros (kb. 1 milliárd forint) óvadék megfizetése után engednék szabad lábra az ítéletig, de az első, keddi meghallgatáson azt mondta, fogalma sincs, miből fizesse ki ezt, hiszen nincs munkája. 

Rovatok