Index Vakbarát Hírportál

Irán hirtelen bebörtönzött valakit az ukrán gép lelövése miatt

2020. január 25., szombat 11:52

Börtönben van az az ember, aki felelős az iráni légvédelem által lelőtt ukrán utasszállító január 8-ai katasztrófájáért – írta az MTI az iráni külügyminiszter szombati nyilatkozata nyomán.

„Börtönben van az az ember, akik tévedésből lelőtte az ukrán gépet” – idézte az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség a minisztert. Dzsavád Zaríf azonban mást nem árult el róla.

A MAU ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó gépe január 8-án, röviddel a felszállás után zuhant le, a gépen tartózkodó 176 ember meghalt. Irán a katasztrófa után napokig tagadta, hogy rakétatalálat érte a gépet. Miután azonban Kanada és az Egyesült Államok közölte, hogy adataik vannak arra, hogy a katasztrófát rakétabecsapódás okozta, Teherán beismerte, hogy a Forradalmi Gárda légvédelmi egysége lőtte le a gépet, de nem szándékosan. A katasztrófa után két héttel beismerte azt is, hogy két, rövid hatótávolságú, orosz gyártmányú TOR-M1 légvédelmi rakétával lőtték le a gépet.

Arról azonban eddig még nem érkeztek hírek, hogy az iráni hatóságok bárkit is felelősségre vontak volna a történtek miatt.

Az ukrán média szombati híradásai szerint az izraeli látogatásán tartózkodó Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta egy tévéinterjúban: már a tragédia utáni napokban tudta, hogy a katasztrófa legvalószínűbb oka rakétatalálat volt, de szilárd bizonyítékok hiányában erről nem beszélhetett nyilvánosan. Szavai szerint a hír hallatán azonnal felkereste az ukrán áldozatok hozzátartozóit, és közölte velük: százszázalékos biztonsággal mondhatja, hogy nem műszaki hiba, és nem a személyzethez tartozó hozzátartozóik tévedése vezetett a katasztrófához.

Oroszország 2017-ben adott el Iránnak 29 darab TOR-M1 rövid hatótávolságú légvédelmi üteget. A fegyvereket a Szovjetunióban fejlesztették ki repülőgépek és irányított rakéták lelövésére. Lánctalpas járműre szerelték, amely radart és nyolc rakétát szállít. A TOR hatótávolsága 12 kilométer, és legfeljebb 6 kilométeres magasságban repülő célpontok lelövésére alkalmas.

Rovatok